AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nemeskéri Erika: Cholnoky László pályája

írói hanyatlását nem abban kell látnunk, hogy témái ismétlődnek, hiszen mindig ismétlődnek, hanem abban, hogy az újra elővett téma kidolgozása már sokkal fáradtabb kompozíciós vonásokat mutat, mint előbb. Nevezetes naplója csak 1915-től veszi számba publikációit, de tudjuk, hogy legelsőnek föllelt közlése 1901-ből való. E korábbi másfél évtizedre nézve saját gyűjtőmunkánkra vagyunk utalva... Ebben a periódusban — említettük már — tizenhat újság, illetve folyóirat alkalmi tárca- és novellaírója volt. Sose tudott egyetlen laphoz úgy odakötődni, mint kötődött Viktor a Pesti Naplóhoz. Nem igen tűrte a kötöttséget élete semmi vonatkozásában, tehát íróságában sem. Ezt a kötetlenség hozta magával, hogy élete a napi koronák majd pengők szeszélyének volt kiszolgáltatva. S ahogy haladt az idő, fáradt a szertelen, nőtt a pénz összeszedésének mindennapi gondja. Mikor 1925-ben a naplóját készíti, már nem is képes másra gondolni, csak a pénzre. Arra, hogyan szedi össze a holnapra valót. 1926-ban még megjelenik a Kísértetek című regénye, amely három korábbi művének sikeresen összedolgozott egyesítése. „Régi novelláimat mérem ki olcsó pénzen" — írja, s már alig-alig publikál. 1927-ben ugyan ő szerkeszti a Detektív Szemlét, a folyóirat azonban már korábban is pénzügyi nehézségekkel küzdött, s hogy Cholnoky lett a szerkesztője, alig két hónap múlik el, s a lap anyagi lehetőségek hiányában meg is szűnik. Nyilván, ezért lehetett a haldokló lap szerkesztője Cholnoky László, akinek viszont ez a lehulló lap volt az utolsó anyagi támasza. Ettől fogva baráti kölcsönökből, személyes támogatásból él. Rendszeres, bár csekély támogatást kap Schöpflintől, Kárpáthy Auréltól, a régi baráttól, Fenyő Miksáéktól. Visszaemlékezések tudósítanak e tényekről. S már ott tart Cholnoky, hogy mániája a kölcsönkérés. Megírta ezt a lélektani állapotot korábban novelláiban elégszer. Előbb csak végszükségben fordult segítségért, akkor is közeli emberhez, baráthoz, aztán megszokta, s oly gátlástalan lett, hogy inkább az érezhette magát kényelmetlenül, akihez pénzkölcsönért fordult. Fenyő Miksa így emlékezik erre a már erkölcsileg is hanyatló emberre: „Megrázó ember volt. És nemcsak bennem élt ez az érzés, mindenkiben, aki sorsának közelébe került. Az egész ember — beszéd, melyen érezni lehetett, hogy készült rá s kerekdedségében mégis szakadozott — bizonytalan volt." így köszöntött be az egyik alkalommal Fenyőhöz: „Búcsúzni jöttem igazgató úrtól! — Miért, mi történt? — kérdeztem nem éppen barátságosan. Mire ő: — Azt gondoltam feljövök igazgató úrhoz, kérek kölcsön húsz forintot, s addig többet nem is jövök fel, amíg ezt meg nem adom. Minthogy erre semmi valószínűség nincs, mindjárt búcsút is veszek."

48 Soha el nem intézhető gondjai kifárasztották. Csekély toleranciáját végképp próbára tette végül a sorozatos lakbérfizettség elmulasztása miatt a kilakoltatás egyre fenyegetőbben közeledő réme. Megalázkodó vesszőfutásba kezdett 250 pengőért — ennyi volt a lakbérhátraléka —, de egy ilyen összeg megszerzése, kölcsönkérése végleg kimerítette. Kárpáthy Aurélhoz pár nappal halála előtt írott levelét már idéztük. A reggeli ébredés után nyomban körülveszik az elemi életgondok; gázszámlák kifizetetlen, hitelek a környék — a Ráday utcában lakott családjával — 48. Fenyő Miksa, I. m. 632