AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Vajda János „pokoljárása" (1864—1867)

Arnold, Berecz Károly, Szathmáry Károly mellett, itt dolgozik Agai Adolf, azaz: Náday Ezüstös is. Nem hiába írta hát Vajda a Bécsi Híradőbsun: ,,azon édes meggyőződéssel tesszük le tollúnkat, hogy azt — rövid időn ismét fölvehetjük máshol" (1865. szept. 30., 224. sz.). * Vajda szemmel láthatóan újult kedvvel ír a Magyar Világba,. Tárcái mondandójában nem nehéz fölfedeznünk a teljes tematikai szabadságot (nála csakúgy, mint a lap más író-munkatársainál). A költő él is a lehetőséggel. Itt közölt írásai közül jónéhány — szóltunk már róla — a Vajdapróza szebb darabjai közé tartozik, a Bécsi élményeim (I—II. 1866. jan. 14., 10. sz., jan. 17., 12. sz.) például. Ez az életrajzi szempontból is értékes, kétrészes tárca a nosztalgia és a hazaszeretet, a csendes megnyugvás és a tervekkel várt jövő nagy érzéseinek egyenértékű költői képekbe vetített váltakozása. Dicséri a Schönbrunn — egyik kedvelt tartózkodási helye — szépségét, azután váratlanul, mint nehezen leküzdhető vágy, buggyan ki soraiból a nosztalgia: ,,Ah kedves városliget! Nem Schönbrunn az igaz, de hiszen nem is ezzel kell kapcsolatba hozni, mert a Schönbrunn császári és nem népkert". Az itthon kapott sebek is behegednek lassan: „miután már szeszélyem abbeli kedvtöltésével, embereket és isteneket magamra haragítani — az utóbbi évek alatt meglehetősen beelégedtem" (uo.). Buda panorámája (Budán, a Helytartótanács elnökségén dolgozik már ekkor) alkalmat ad élete egyik legdédelgettettebb eszméje újfenti elmondására: „a budai várpalota erkélye alatt széttekintve: Schönbrunn a természet mostoha gyermekévé szegényül, s érezzük, hogy ős Budának e pontja van hivatva fejedelmi székhelye lenni a birodalomnak" (uo.). A tárca nemesen egyszerű befejezése nagy költőre vall, és nehéz megindultság nélkül olvasni: „az utcák csöndesek, zárvák a kocsmák, pihen a filiszter. Hadd pihenjen — ha tud — a honfi gond is".(Uo.). Sok problémához szól hozzá, számtalan ferdeséget állít pellengérre a Magyar Világba, írt tárcáiban. A magyar irodalom, a sajtó képviselői és mindenki, aki arra illetékes, miért nem érzi feladatának küzdeni nyelvünk tisztaságáért (Nyelvhibáink özönéből I—

II. 1866. márc. 28., 73. sz., márc. 30., 74. sz.). Pest és Buda az elmúlt húsz év alatt sokat magyarosodott, római katolikus templomai nagy részében azonban még mindig német nyelvű az egyházi szónoklat (Keserű falatok 1866. máj. 1., 100. sz.). Miért nem állítanak fel Pesten és Budán magyar nyelvű operaházat, népszínházakat, ezek mind a lakosság magyarosodását segítenék elő (Népszínházak BudaPesten. I—II. 1866. jún. 26., 145. sz., jún. 27. 146. sz.). Tárcáiban a politikai és társadalmi elemzés árnyaltabb, érettebb, mint a korábbi Vajda-írásokban. Szakít az 1862-es röpiratok sokszor egyoldalú sötéten látásával. Régebbi nézeteit nem egyszer korrigálja is: „Tehát nem volt alapos abbeli aggodalmunk, hogy a nemzeti szellemerő hanyatlik, csak a kor [a Bach-korszakról van szó] volt igen kedvezőtlen". (Jegyzetek az írói karzaton I. 1866. márc. 24., 69. sz. 39 OSZK Évkönyve 609