AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Vajda János „pokoljárása" (1864—1867)

pasai miatt ínségbe jutottak, s ezek családja és vagyontalan maradékai, felsegélésére alapíttatott. Az igazgató-bizottság szorosan véve, nem tartozik Vajda János úron segíteni, azonban kötelességén felül is tett, amit tehetett, sőt annyiban egészen eleget tett Vajda úr kérelmének, amennyiben kiemelte e zavarból, az egzekuciót közbenjárásával felfüggesztette s éppen oly feltételeket fogadtatott el hitelezőjével, mint aminőket az eg /létnek maga Vajda úr ajánlott." íme az írói Segélyegylet igazgató-bizottságának politikai vagy személyes rokon- és ellenszenvei!"

16 Az 1861 végén alakult Magyar írók Segélyegylete — alapszabályai értelmében — olyan élő és elhunyt írók vagyontalan özvegyeit és árváit részesítette segélyben, akik az irododalom valamely szakában magukat kitüntették s több évi írói munkásságuk által az általános magyar irodalmi tevékenységre nézve hasznossá váltak. Rendes évi támogatást csak az elaggott, beteggé lett, munkára képtelenné vált íróknak, illetve támasz nélkül maradt özvegyeiknek, árváiknak juttatott. Rendkívüli segélyre elsősorban a betegség szolgáltatott okot, továbbá „minden oly baj, mely később ínség vagy szerencsétlenség szülő oka lehet."

17 Ilyenkor a Segélyegylet kamatnélküli kölcsönöket, úgynevezett segélykölcsönöket nyújtott, s ezt az érintettek visszafizették. A Magyar írók Segélyegylete élén ebben az időben Károlyi István gróf állt elnöki, Eötvös József helyettes elnöki minőségben. Igazgató bizottsági tagokká Arany Jánost, Csengery Antalt, Deák Ferencet, Lónyay Menyhértet, Tóth Lőrincet választották. A testület legaktívabb tényezője kétségkívül a titkár — Gyulai Pál volt. Gyulait és Vajdát sohasem fűzte különösebb rokonszenv egymáshoz. Kapcsolatuk az önbírálat megjelentét követő csetepaték után csak egyre romlott.

18 Hogy Gyulainak Vajda sorsa nem szívügye, azt nem kell különösebben hangsúlyoznunk. Az érem másik oldalát tekintve, viszont arról sem feledkezhetünk meg, hogy amikor költőnk a kölcsönért folyamodik: aktív szerkesztője még a Nővilágnak. Az igazgatóbizottság — mint láthattuk — 1864. febr. 28-án tárgyalja kérelmét, lapja pedig 1864. szept. 25-én lát utolszor napvilágot.

19 Kétségtelenül nem örvend már a Nővilág ekkor tájt olyan népszerűségnek, mint az indulást követő években. A „harmadfél ezer" előfizető 800-ra csökken idáigra.

20 (Priebeisz István, a Divatcsarnok szerkesztőjeként, 1854 elején a 650 prenumeránst emlegeti sine qua non-ként.) De: segélykérése idején, 1864. febr. 28-án nem áll még, amit a Gyulai-féle Felvilágosítás jegyzeteiben is olvashatunk: „miután minden jövedelemforrását elvesztette és semminemű alkalmazást nem kapott, csekély kölcsönért az írói Segélyegylethez fordult, a Segélyegylet titkára azonban elutasította".

21 Anyagi viszonyai romlására vannak adataink.

22 Ebből következően 16. Gyulai i. m. 532-533. 1. 17. Uo. 531. 1. 18. VKrK VI. k. 384-388., ill. VII. k. 930-931. 1. 19. VKrK VII. k. 577. 1. 20. VKrK VII. k. 597. 1. 21. Gyulai: Bírálatok 661. 1 22. VKrK VII. k. 588. 1. 596