AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Pavercsik Ilona: A lőcsei Brewer-nyomda a 17—18. században I.

meggátolhatta a protestáns vallású külföldi nyomdászlegényeket, hgy Lőcsére vándoroljanak s esetleg letelepedjenek. Az 1710. évi pestisjárvány, a város erős elnéptelenedése után az új betelepülők elsősorban katolikusok voltak.

226 Mindezen körülmények a mesterség gyakorlására hátrányosak voltak, hiszen nem lehetett nagyobb számú vándorló legény közül kiválasztani a rátermettebbeket. A Lőcsén élt állandó nyomdászok ebben az időben már csak lőcsei származásúak. Élénk volt viszont a kapcsolat a lőcsei műhely és más magyarországi protestáns nyomdák között. Korábban ez elsősorban a Felvidék ÉK-i részére, szűkebb földrajzi területre korlátozódott, de ezen a területen a század vége felé, a 18. század elején alapvető változások történtek: a kassai nyomda végleg jezsuita kézre került, a bártfai meg is szűnt (az előbbibe olvadt bele) — így a lőcsei nyomda már csak távolabbi vidékek még megmaradt protestáns tipográfiáival tarthatott kapcsolatot. Említettük már, hogy nem minden Lőcsén dolgozó legény nevét őrizték meg az iratok, ennek ellenére az eddig lőcsei nyomdászlegényként számontartott Martin Endtert kizárhatjuk a Brewer-műhely alkalmazottainak sorából. Már 1699-ből ismerünk egy Flor es doctorum. . . című nyomtatványt, 1700-ból az Igen szép Tangredus históriát, 1701-ből aLiliomkertecskét nyomdahely megjelölése nélkül, Endter Márton impresszummal. Szentmártoni Bodó János 1723-ban kiadott műve, a História az Mária Magdolnáról... szintén ezt az impresszumot viselte, de már várost is feltüntetett: Lőcsét. Szabó Károly ez alapján a korábbi nyomtatványokat is lőcseieknek tartotta, Endter Mártont pedig a lőcsei nyomda faktorának. Ismerünk egy nürnbergi származású Martin Endtnert, aki Nagyszombatban is megfordult: a szakirodalom állítása szerint e két személy azonos.

227 Ezzel szemben a valóság az, hogy az említett művek nem a lőcsei Brewer nyomda készletével készültek, így semmi alapja nincs az eddigi feltételezésnek.

228 Az impresszum minden bizonnyal hamis: elképzelhetetlen ugyanis, hogy Lőcsén egyidejűleg két nyomda is működött volna, s azt semmilyen királyi privilégium vagy városi irat ne tükrözné. Johann Brewernek tehát nem lehetett konkurrense egy másik lőcsei nyomdász személyében, annál inkább voltak vetélytársai a céhben egyesült lőcsei könyvkötők. Ez a céh nem azonos a Lorenz Brewer idejében megalakult céhhel, mert az céhlevelét a várostól nyerte, s nyomdász tagja is volt. Ebben az időben már a nyomdász a céhen kívül maradt, viszont a könyvkötők önálló céhbe tömörültek, s királyi privilégium megszerzésével akartak vetélytársaik fölé kerekedni. Az érintettek egyike, az 1699-ben 226'. Demkó: Lőcse története 189 — 190. p. 227. Az említett Endter-nyomtatványok: Szabó II. 1959., I. 1563., Sztripszky I. 2194., Petrik III. 525. Endterről 1. Iványi Béla—Gárdonyi Albert: A királyi magyar Egyetemi Nyomda története 1577 — 1927. Bp. 1927. 60, 194. p., Gulyás: A könyv sorsa... III. rész 143. p. 228. Az előző nyomtatványok betűtípusai eléggé különböznek a lőcsei Brewer-nyomda típusaitól, különösen a kiemelő antikva típusok. A könyvdíszek sem egyeznek a lőcsei készlet díszeivel. Ennek alapján bizonyosan állíthatjuk, hogy Endter nem volt a lőcsei nyomda faktora. 26 OSZK Évkönyve 401