AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Pajkossy György: A nemzeti könyvtár központi gyűjteményeinek olvasószolgálata a Budavári Palotában

(„flexibilisen") kiképezett környezetben. Ez az elképzelés csakis a palota második emeletén volt valóra váltható. Alapelvként nyert elfogadást, hogy az új, nagyszámú olvasót ellátó szolgálatban közelíteni kell a könyvet az olvasóhoz, a világszerte, nagy központi könyvtárakban is egyre inkább tért nyerő „szabadpolc" elvének a megfelelő átvételével. Ez a nemzeti könyvtár olvasótermeiben nagy kézikönyvtárak létrehozásával valósítható meg. A könyvtár történetileg alakult gyűjteményi tagolódásából következett a nyilvános szolgálat kiadványfajták szerint való szakosításának a fenntartása. Ezt az elvet — a különgyűjtemények anyagán kívül — a hírlapok és a mikrofilmek továbbra is érvényes kiszolgálási elkülönítése képviseli. A nyilvános szolgálat mai válságából annak elfogadása vezethet ki, hogy az olvasók felkészültségi és érdeklődési szintje szerint a könyvtár óhatatlanul többfelé, de legalább is kétfelé van elkötelezve: elsősorban a tudományos és szakirányú kutatás felé, ezt követően pedig — a kutatásból átvezető fokozatokon át — a tanulmányi munka, az önképzés igényei felé, melyekben a közérdek ugyancsak felismerhető. Egyetértésben született az az állásfoglalás is, hogy a tanulmányi szintet el nem érő igényt (a szórakoztató olvasmányra irányulót) a könyvtár zárja ki feladatköréből. A nagy kötetszámú kézikönyvtárak létesítésének elvéből következik végül az olvasószolgálati térnek és kézikönyvtárainak tudomány- és ismeretágak szerint való szakosítása. A háromféle tagolásnak ezeket az elveit a könyvtár a tervekben saját viszonyaira alkalmazva tette magáévá. A kiadványfajták szerinti szakosításban a modern szakirodalom formai fejlődésére figyelemmel — de közben történetesen a könyvtár XIX. századi elvéhez is visszatérve — a könyvekkel együtt szolgáltatja az olvasónak igénylésére, kézikönyvtáraiban is, raktáraiból is a folyóiratokat és szakfolyóiratokat. Az olvasók munkaszintje szerinti igények különbözőségéből levezetett fontos döntés az, hogy egyrészt az érdemi kutatómunkát végzők számára, másrészt a pusztán tanulmányokkal foglalkozók számára külön olvasótermi mezőnyöket, tereket vagy termeket kell berendezni, mert különben az következik be, melyről mai viszonyaink tanúskodnak: a „tanulmányi" olvasók nagyobb és gyorsabban növekvő tömege elfoglalja a kutatók helyét. Az ismeret- és tudományágak szerinti szakosítás kézenfekvő alapelve elfogadásra talált, részleteiben azonban sok gondot és vitát okozott. Végül is azonban, ebben a messzire vezető kérdésben is egyetértés született, az alábbi tételekben: A magyar nemzeti könyvtár, történeti okokból, más és más körben különböző szinten képes olvasói szolgáltatásokra. Páratlanul egyöntetű, hungarika jellegű gyűjteményeiből a belföldi kiadványokat minden ismeretes tudományágban „teljességben" tudja szolgáltatni, külföldi magyar vonatkozású gyűjteménye ilyen átfogó keretekben már sokkal kevésbé teljes. Vannak azonban olyan nemzeti ismeret- és tudományágazatok, melyek a könyvtár állományában nemcsak teljes belföldi kiadványanyagukkal szerepelnek, hanem ott külföldi szakirodalmuk is páratlanul gazdag. Ilyenek: a magyar irodalomtudomány (és irodalom), a magyar történettudomány, 254