AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Az Országos Széchényi Könyvtár állományának „fehér folt"-jai

stb.) és a külföldi magyar lapok anyaga, a régebbiek közül pedig szinte valamennyi vidéki sajtóterméké. Hiába biztatta Szinnyei József éves hírlapbibliográfiái lábjegyzetében a t. ez. szerkesztőket és kiadókat ,,a netalán kimaradt lapoknak és folyóiratoknak beküldésére a Nemzeti Múzeum könyvtárába", hiába reklamál mondhatni prófétai elszántsággal, újra meg újra a mai periodika-beszerző! Egyetlen reménységünk lehet csupán: a mikrofilmezés útján biztosított állománykiegészítés. Végül — bár áttételesen — a nyomdai beszolgáltatáshoz fűződik a ,,a fehér foltok" még egy fajtája: a nem magyar nyelvű hazai nyomtatványoké. Ezek begyűjtésére, beszolgáltatásuk reklamálására, feltehetően tudatosan, kevesebb gondot, energiát fordítottak elődeink, s ezért ezek között nagyobb a hiányzók aránya. Ez a megállapítás nem vonatkozik a német nyelvű nyomtatványokra (amelyeket nyilván nagyobb gonddal reklamáltak), annál inkább a román, szlovák, szerb, horvát és vend nyelvű, főképpen pedig a héber vagy jiddis nyelvű nyomdatermékekre. Általában vidéki nyomdák állították elő ezeket a kiadványokat, bár a szlovák és héber könyvek kis pesti nyomdákban is készültek. Ezeket a nyomdákat valószínűleg ritkábban ellenőrizték, s ha mégis, akkor sem nagyon alaposan. Az OSZK egykori munkatársa, Harsányi András beszélte el egyszer, hogy 1941 táján, kis, felvidéki nyomdákban milyen megdöbbenést keltett, mert református teológiai végzettségének hála, el tudta olvasni a héber nyelvű nyomtatványokról készült nyomdai bejegyzéseket a nyomdakönyvekben, s számon is kérte beszolgáltatásukat. Aligha nagy sikerrel: a hazai héber nyomtatványok bibliográfiáját az OSZK állománya alapján nem lehetne megnyugtatóan összeállítani. De ugyanezt elmondhatjuk például a balázsfalvi román nyomda termékeiről, vagy Tranovsky szlovák egyházi énekeskönyvének, a Cithara Sanctorum-ii3ük valamennyi békéscsabai meg pesti kiadásáról, a felvidékiekről nem is beszélve. Van aztán a kiadványoknak néhány olyan válfaja, amelyek sorsa a napi használat, az agyonolvasás, s utána az eldobatás, a papírkosár. „Senki sem tette félre a napi használatben elnyűtt iskoláskönyveket, lejárt kalendáriumokat, idejét múlt jegyzeteket, meg egyéb elrongyolódott nyomtatványokat" — írta Fitz József a régi magyar könyvek ritka voltát magyarázva.

34 A napi használatban elnyűtt könyvek valamennyi kategóriája igenigen hiányos az Országos Széchényi Könyvtár állományában is, különösen 1897-ig, az első modern kötelespéldány törvény hatálybalépéséig. Nemcsak a Fitz által említett tankönyvek, naptárak, jegyzetek tartoznak ide, hanem az imakönyvek, egyházi énekeskönyvek, a szakácskönyvek és szerelmi meg egyéb levelezők, a gyermekkönyvek, no meg természetesen a ponyvakiadványok, legyenek akár a régmúlt vásári ponyván árult nyomtatványai vagy a közelmúlt filléres, pengős krimijei és limonádétörténetei. Az agyonforgatott lapú szakadozott, elől-hátul csonka ima- és énekeskönyvek, bibliák, katekizmusok legjobb esetben a szerzetesi könyvtárak őrének, fiókjában gyűltek, míg egy kevésbé gondos könyvtárőr ki nem dobta őket. Az ételpecsétes szakácskönyvek, mikor már majd minden lapjuk szétesett ugyanúgy a szemétbe vándoroltak, mint a gyermeki kezek által agyonfirkált 34, Fitz J. i. m. 8. 1. 237