AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)

I. Az OSZK 1978-ban - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1978-ban

kaját szinten tartsa s ahol ez lehetséges — pl. a tájékoztatás területén — a színvonalat emelje. Ennek sikerét néhány — elsősorban külföldi intézmény­nek vagy kutatónak adott — tájékoztatásra való reflexió igazolni látszik. A hírlaptári olvasószolgálati munka színvonalának emelését szolgálta a dél­utáni műszakra is biztosított tájékoztató-ügyeleti szolgálat rendszeresítése 1978 őszétől. Sikerült felszámolni a folyóiratcikk-katalógus évtizedes elma­radását is, s így a tájékoztatásnak ez a fontos munkaeszköze már napra­készen áll az olvasók rendelkezésére. Helyhiány miatt szükségessé vált a köz­ponti tájékoztatás segédkönyvtára revíziójának megkezdése. A központi olvasószolgálat személyzeti viszonyai az elmúlt évhez ké­pest javultak, bár sok fiatal munkatárs még korántsem tekinthető betanult tájékoztató könyvtárosnak s így az idősebb, tapasztalt munkatársakra még mindig aránytalanul nagyobb teher nehezedik. Az év folyamán már előzetes vizsgálódásokat végeztek az 1979-től ese­dékes állományvédelmi és a használatot korlátozni kívánó intézkedések be­vezetésével kapcsolatban. A Vezetői Tanács állásfoglalása szerint könyvtá­runk eljutott arra a pontra, amikor már a vele szemben megnyilvánuló ol­vasói igényeknek — állományának súlyos veszélyeztetettsége, ill. biztos tönkremenetele nélkül — nem képes eleget tenni. Ennek felelősségét sem könyvtárunk vezetősége, sem kulturális kormányzatunk nem vállalhatja, így a dokumentum- és információ-szolgáltatás kényszerű korlátozásának út­jára kell lépnünk. Könyvtárunkat 1978-ban 62 335 olvasó kereste fel és 383 632 könyv­tári egységet használt. Ezek az adatok ez előző évhez képest csökkenést jeleznek. (1977: 66 534 olvasó, 431 740 használt egység.) Csökkent — külö­nösen a középiskolások eltanácsolása miatt — a beiratkozott olvasók száma is (1978: 12 781, 1977: 13 321). A forgalomból a központi olvasótermekre (könyv, folyóirat, hírlap) 56 707 olvasó, ül. 152 603 használt egység jut. Ez az olvasók számában az elmúlt évhez képest 4,4 ezres, a használt egységek számában közel 50 ezres csökkenést jelent. Az olvasói létszám csökkenése teljes egészében a folyóirat- ós hírlapolvasóteremben jelentkezett, a könyvek olvasótermében a forgalom még tovább nőtt. A kiszolgált egységek számának csökkenése is elsősorban a hírlaptári olvasóteremben mutatkozott, ahol a forgalom mint­egy felére esett. Ennek oka részben pozitív, részben negatív. Pozitívnak kell tekintenünk, hogy a szórakoztató jellegű képeslapok, sportújságok forga­lomból való kivonásának következetesebb érvényesítése eredményeképpen bizonyos olvasói igények kielégítése elmaradt. Negatívan hatott viszont, hogy a Rosenberg-hp. utcai hírlapraktárban folyó felújítási munkák miatt cssaknem negyedévig szünetelt innen a kiszolgálás, már pedig olvasóink nagy része éppen a másutt nem található régi hírlapok miatt keres fel ben­nünket. Csökkent a forgalmazott könyvek száma is. Ez a csökkenés különö­sen akkor feltűnő, ha az évekkel ezelőtti adatokkal hasonlítjuk össze: az 1975-ös 139 ezres nagyságrenddel szemben áll a mai 106 ezres. A korlátozó intézkedések bevezetése előtt tényként kell megállapítanunk, hogy a doku­mentumokra való várakozási idő meghosszabbodása már önmagában is korlátozó erővel hatott. Egyre inkább tapasztaljuk áltudományos munkát végző kutató-olvasók 48

Next

/
Thumbnails
Contents