AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)
IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - S. Lengyel Márta: Egy fejezet 1848-i sajtónk történetéből: Julian Chownitz „Die Opposition"-ja
s akik tiltakozó nyilatkozataikat szintén az Oppositionb&n hozták nyilvánosságra. 51 S nyilván sok zsidó is olvashatta ezt a lapot, amely következetesen képviselte a zsidóemancipáció gondolatát; ezért lehetett, hogy az aszódi izraelita-magyar iskola ifjúságának a haza javára összeadott kevéske pénzét SCHMIDL Dávid fó'tanító éppen az Opposition szerkesztőségéhez juttatta el, 52 vagy hogy a zsidó vallású egyetemi hallgatók IRÁNYI Dánielnek egy a zsidókra nézve sérelmes beszéde miatt ugyancsak CHOWNITZ lapjában adtak hangot nemtetszésüknek, 53 meg hogy az óbudai kékfestó'-munkásokkal együtt (akik — mellesleg — szintén zsidók voltak) főnökük is ide küldte be a haza oltárára szánt húsz pengőforintját. 54 De olvashatták a lapot kishivatalnokok és más alsóbb beosztású alkalmazottak is, akik nyilván elégedetten fogadták a régi állami hivatalnoki kar magas illetményein háborgó cikkeit, s ezért azután az Oppositionhoz fordultak gondjaikat és reményeiket megszólaltató leveleikkel. 55 És olvasták az Opposition^ az említetteken kívül más társadalmi rétegekhez és csoportokhoz tartozók, így ügyvédek, orvosok és diákok is. 56 A lap közönségének derékhada azonban — bármennyire meglepő lehet is ez első pillantásra — kétségkívül a polgárok sorából került ki. S ez szemmel láthatóan már a kortársak előtt sem maradt rejtve. Ezt bizonyítja például, hogy egy SCHOLL nevű nemzetőr saját bevallása szerint azért közöltette júniusban egy nemzetőr-társaihoz intézett felhívását éppen ebben a lapban, mert abban a meggyőződésben volt, hogy az érdekeltek leggyorsabban így 51. Opp. 1848. jún. 17 .59. sz. 244.1., júl. 1. 70. sz. 288. I. — Együttérzéssel írt továbbá CHOWNITZ a pesti péklegények megmozdulásáról az Opposition 1848. máj. 4-i 21. sz. 82 — 83. lapján, más szakmabeliek sztrájkmozgalmáról pedig az Opposition 1848. máj. 10. 26. sz. 102. lapján. (Vö. a máj. 10-i tudósítással, Opp. máj. 10. 26. sz. 103. 1.) 52. A zsidókérdést tárgyaló s a zsidók mellett szót emelő cikkeket ld. Opp. 1848. Probenummer, ápr. 9. 21., ápr. 11. 2. sz. 7., ápr. 14. 5. sz. 19., ápr. 18. 8. sz. 30., ápr. 22. 12. sz. 47., ápr. 26. 14. sz. 55-56. 1. Az iskola 2 pengőforint 6 krajcárt küldött be az Oppositionhoz (Opp. 1848. máj. 31. 44. sz. 178., 180. 1.). 53. Opp. 1848. júl. 5. 73. sz. 298. 1. 54. Erre nézve Id. a 49. jegyzetben már idézett helyet. 55. így pl. a CuxMANN-család egyik tagja — feltehetően Georg Philipp CULMANN budai telekbíró {Pester und Ofner Wegweiser. Gemeinnütziger Kalender . . . auf das Gemeinjahr 1849. Szerk. Alexander BLASKOVITS h. és é. n. [Pest, 1848.] 79. 1. — előbb az alacsony beosztású hivatalnokok rossz körülményeiről panaszkodott, majd a nép felfegyverzését sürgette (Opp. 1848. jún. 3. 47. sz. 291. 1., jún. 10. 53. sz. 211. 1.). Panaszos levelet intézett továbbá az Oppositionhoz a Középponti Magyar Vasúttársaság néhány magyar tisztje (Opp. 1848. aug. 20. 113. sz. 456. 1.), s itt tette szóvá sérelmeit DELL,' ADAMI Ágoston, Pest város algyámatyja (Opp. 1848. máj. 30. 43. sz. 174. 1. — Vö. Buda-Pesti utasító. Közhasznú időm 1848. szökő évre. [Szerk. BLASKOVITS Sándor.] H. és é. n. [Bp. 1847.] 147. 1.) is. — Más alkalmazottak panaszait ld. az Opposition 1848. aug. 9., 103. sz. 414. és aug. 17. 110. sz. 444. lapján. 56. Franz RAISITS budai ügyvéd egyetértő sorait az Opposition aug. 13. 107. sz. 432. lapján közölték; SCHUMAYER Ignác józsefvárosi illetőségű seborvosnak NÁDOSY István posztókereskedő elleni panaszát az Opposition aug. 6-i 101. sz. 408. lapján tették közzé; ALEXY Lajos, a magyaróvári mezőgazdasági főiskola hallgatója pedig naplójában emlékezett meg arról, hogy Pesten átutaztakor az Oppositiont olvasta. Közli VÖRÖS Károly: Pest-budai hétköznapok. Egykorú naplók és emlékiratok tükrében 1805 — 1848. Bp. 1966. 67. 1. 484