AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Petőfi Sándor és a magyar irodalmi múlt („Széphalmon" c. versének értelmezése)

Ellentmondásosabb költőnknek a KiSFALUDYakhoz való viszonya. HORVÁTH János és nyomában FENYŐ István hangsúlyozta a Himfy szerelmei hatását PETŐFire.

5 Egyesek pedig — kétes hitelességű visszaemlékezésekben

6 — KISFALUDY Károly példájának tulajdonítják, hogy PETŐFI hirtelen elhatározással beállt katonának. A magunk részéről azokhoz csatlakozunk, akik nem hisznek ebben az irodalmi ,,hatás"-ban, az életrajz sokkal indokoltabb eseményekkel szolgál a katonáskodás magyarázatául. S bár a zsengékben a szorgos filológiai kutatás esetleg fölfedezheti KISFALUDY Károly ujjanyomát (de rajta kívül, és nagyobb valószínűséggel KÖLCSEY-, BAJZAvagy esetleg VÖRÖSMARTY-nyomokat lehetne keresni a még kiforratlan PETŐFI verseiben), a VIII. úti levél fejezi ki inkább PETŐFI véleményét. Bár avval a megszorítással kell élnünk, hogy 1847-ben már egészen más PETŐFI véleménye, ízlése, mint volt akár a 30-as esztendők végén, akár a 40-es évek elején. PETŐFI az úti levélben fölháborodva céloz TOLDY Ferencre, aki túlértékeli KISFALUDY Károlyt, és „csupa baráti pietásból az egekbe" emeli. „Neki megvan a maga érdeme, ő élvezhető olvasmányokat nyújtott kortársainak (PETŐFI aláhúzása, mely mintegy ítéletét is kifejezi), és kortársai méltányolták, olvasták őt" — jelöli ki KISFALUDY Károly helyét a korszak irodalmában. ,,ő másod-rendű tehetség volt, ki nem adott irányt az irodalom egy ágában sem." PETŐFinek úgy van igaza, hogy eltekintünk a vélemény konkrét vonatkozásaitól. Ha a KiSFALUDY-utánzók és túlértékelők ellen vívott harcában a maga költői irányát védelmezi, akkor jogos a bírálata (persze, nem elsősorban KiSFALUDYra, mint inkább a mögötte megbúvókra értve). A polémia szándéka a helyes gondolatot az elfogultság mezébe öltözteti. A továbbiakban KISFALUDY drámáit ,, szén védhetetlen nyavalyás német érzelgés"-ben marasztalja el. ítéletéhez hozzájárulhatott nézetazonossága EGRESSY Gábor játékfelfogásával, amely a ,,síró-éneklő" iskola ellenében és az ösztönösséggel szemben a tudatosabb, kiműveltebb, pallérozottabb és általában realitásra törekvő stílussal körvonalazható. KISFALUDY líráját „érzelem és gondolat nélkül üres dagály"-ként aposztrofálta. Csakhogy a kéziratban ezeket a fejtegetéseket még egy-két elismerő sor előzte meg: az Óhajtás című KISFALUDY-verset emlegetve, idézte annak kezdősorát: „Volna szárnyam! elröpülnék". . . (PETŐFinél: Volna szárnyam, elröpülnék; s a pontatlan idézés arra utal, hogy fejből és nem kötetből idézett!) ; „Oh ezt szívemből szakasztotta Kisfaludy Károly, szívemből szakasztotta". E sorok azonban a nyomtatott szövegből hiányoznak. A legtöbb elismerést PETŐFI KISFALUDY elbeszéléseinek adja, de ma már — írja — ,,e nemben is sokkal erősebbeket bírunk". Ha KISFALUDY, a drámaíró nem versenyezhet is KATONA József tragikus erejével, drámai nyelvével, a lírikus pedig jócskán elmarad VÖRÖSMARTY zsenije mögött, a szerkesztő, a szervező, az almanach-kiadó több méltánylást érdemelt volna, a népdalok hangját és témáit próbáló költő pedig éppen PETŐFI előtt törte az utat. De PETŐFI nem objektív érvényű ítéletet akart hozni, hanem költészetének helyzetét akarta erősíteni, főleg TOLDY Ferenccel szemben, aki ekkor már jórészt érzéketlennek bizonyult az újabb irodalmi mozgalmak iránt. Hiszen PETŐFI 5. FENYŐ István: Kisfaludy Sándor. Bp. 1961. 137., 189., 208., 383. 6. HATVÁNY: i. m. I. 354. 455