AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

III. A magyar könyvtárügy történetéből - Somkuti Gabriella: A Teleki-téka pere (Egy kulturális esemény sajtóvisszhangja a múlt században)

de bezzeg a képviselői „immunitás sánca megett nagyobb bátorság szállja meg a hős jellemeket kivált ha a hírhedettség csalánkoszorúja fedi a hős halántékait". ORBÁN Balázs brutális támadása semmi jóra nem vezethet, sőt veszélyezteti a TELBKi-család részéről ,,a jó indulatnak a thécára nézve áldásos forrását". ,,Sajnos dolog — állapítja meg végül — hogy a mi parlamentünkben az illem és társadalmi morál azon határait sem respektálják, melyeket egy kurta kocsmában sem volna szabad büntetlenül átlépni." Marosvásárhely szépirodalmi hetilapja, az Erdély is hallatta véleményét Hírfűzér c. sorozatában.

145 „Sem pro, sem contra nem szólhatunk az ügyhöz, mely nemzeti kérdéssé nőtte ki magát — írja a lap — de azon megtámadó és rágalmazó vád", mellyel ORBÁN Balázs illette kíméletlenül a fidei commissariust, ,,az illemnek más hangjait is" használhatta volna a „nemes gróffal" szemben, ki a „halhatatlan cancellarius jogutódja, s még nem csinált ,privát capitalist' a nemzeti vagyonból". Végül megjegyzi, hogy bár többen is látogatnák a nyitva álló könyvtárat s így belülről is lenne valami ismeretük a helyzetről. A Kelet támadására ORBÁN Balázs a Magyar Polgár hasábjain válaszolt a „névtelenség leplébe burkolódzott irodalmi lakáj"-nak, akinek „badar eszme menetéről könnyen rá lehet ismerni a nagy urak konyhahulladékain rágódó tányérnyalóra".

146 Nem csodálkozik egyébként, hiszen Erdélyben megszokták már, hogy „a Kelet részéről megrohanásoknak legyenek kitéve mindazok, kik a nemzet jogainak és érdekeinek védelmére fölemelik szavukat". „Eltörpült lelkek kloakájának bűzhödt légáramlatát" emlegeti a Kelet cikkírójával kapcsolatban s válaszra sem méltatná írását, ha az nem „a nemzeti érdekek megtagadását" foglalná magában, ami mellett szó nélkül elmenni nem lehet, őt ugyan rágalmazással, ferdítéssel, valótlanságok állításával vádolták, de a könyvtárra vonatkozó állításait egyetlen szóval sem cáfolták meg. A református igazgató tanács pedig ahelyett, hogy a végrendelet végrehajtására szorítaná a grófot, az egész ügyet egy évtizedekre elhúzódható per bonyodalmaiba meríti. (Ebben ORBÁN Balázsnak igaza lett.) Ha fegyverül használnák a végrendeletnek azt a pontját, mely az örökségből való kitagadásról szól, könnyen célt érnének „mert ott, hol százezrek megfizetésével, egy milliónak elvesztését lehet megakadályozni, nem igen szoktak, még az oly haragos nagyurak sem tétovázni", ő nemcsak harangozni hallott valamit, hanem igenis behatóan tanulmányozta az ügyet és a nemzet érdekeinek védelmére hivatottak vétkes hallgatása, részrehajlása késztette szólásra, „mert ott, hol a nemzet érdekei vannak fenyegetve, ott hol közművelődésünk gyér oltárain oltják el az áldozati szent lángokat: ott egy népképviselőnek hallagatása hazaárulás lenne". Véleményével nem áll egyedül: felsorolja mindazokat az egyéni és testületi állásfoglalásokat — az orvosok és természetvizsgálók marosvásárhelyi közgyűlését, a közgyűjtemények megvizsgálására kiküldött országgyűlési bizottság jelentését — melyek mind az ő interpellációjában elmondottakat erősítik meg. Hasonló145. Erdély, 1874. ápr. 2. 14. sz. 112. 1. — A TOLNAI Lajos alapította lapról van szó, amelynek TOLNAI csak másfél évig volt szerkesztője. Ezután a lap az uralkodó osztályok kiszolgálója lett s TOLNAI Lajost is támadta. 146. ORBÁN Balázs: Felelet egy rút támadásra. = Magyar Polgár, 1874. ápr. 9. 79. sz. 274