AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

I. Az OSZK 1976-1977-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1976—1977-ben

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1976-1977-ben Eltérően az előző ötéves tervciklustól, 1976-tól kezdődően új szerkezetben számolunk be végzett munkánkról, mégpedig igazodva éves tervünk rend­jéhez, amely mögött ismét egy középtávú, az 1980-ig terjedő időszak fő tevékenységi irányait tartalmazó terv áll. Sok nehézséggel küzdöttünk az elmúlt években személyzeti okokból következően. Több munkatársunktól kellett megválnunk, akik más munka­helyet választottak, de a műhely egyik feladata, hogy mások számára is neveljen; számos munkatársunk folytat levelező egyetemi tanulmányokat és sikerült több helyet szerezni az intenzív nyelvtanfolyamokon, de mindez tekintélyes munkaidő kiesésével járt; s egy intézmény sem viselte volna el könnyen olyan munkatársai nyugdíjba vonulását, mint SALLAI István és VADÁSZ Ferencné. Illendőnek tartjuk, hogy nekik itt, a hivatalos beszá­molóban is köszönetet mondjunk a magyar könyvtárügy érdekében kifejtett fáradozásaikért. Nemzetközi kapcsolataink erősödtek. Mint már korábban is jelentettük, mind fontosabb szerepet játszanak a közös munkálatok, a magyar könyv­tárügy eredményeinek külföldi propagálását célzó vállalkozások, a nemzet­közi konferenciákon, szervezetekben való aktív közreműködés. Végül két szervezeti változást kell rögzítenünk. 1978 derekán vissza­tért a KMK kereteibe a Társadalomtudományi Információs Titkárság, s ugyanebben az évben Kapcsolatszervezési Osztályt állítottunk fel, hogy tudatosabb és tervszerűbb tevékenységet fejthessünk ki e fontos területen. 1. A KÖNYVTÁR ÉS TÁRSADALMI KÖRNYEZETE Könyvtárpropaganda — kapcsolatszervezés Az Olvasó Népért mozgalom ez években is jó kerete volt a különféle akciók­nak, s eredményesnek bizonyult a Hazafias Népfronttal és a Magyar írók Szövetségével kialakított jó kapcsolat. Több könyvtárból beérkezett javas­latok alapján újabb listákat állítottunk össze a mozgalom ajánlott könyvei­ről; ezeket először a Könyvtáros c. lapban publikáltuk, majd kibővítve és 71

Next

/
Thumbnails
Contents