AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Markovits Györgyi: Eszmei és irodalmi találkozások

belső világát és emlékezetük kényeskedő emlékei között, bizonyára őrzik is azokat. Bölöni Györgynének Kémeri Sándor az írói neve, nem volt e névvel sem szaporán cikkező, a kirakat ívlámpái alatt sem páváskodott, de a figyelők, avatottabbak számontartották kéziratait, amelyek az Új Időkben, a Művészetben, a Világban, az Esztendőben jelentek meg. Szokatlanul kulturált közlemények voltak ezek, egy nyugtalan asszonyiélek tükrözései, aki belemámorosodott Japán, India fénylő egzotikumaiba, Münchenben, Drezdában, Parisban megmártotta magát a művészet forrásaiban, évekig Parisban élt, írók, festők, szobrászok invitáló körében testvérkedett; a nagy csillag, Anatole France bizalmát megnyerte és hosszú ideig értő titkára volt. Ennek az originális, szép életnek hímpora rajta van az írásain és ezért különösek, emlékezetesek. A szárnyalnivágyó asszonymadár a piszkos pesti kóterben. . . ez is magyar sors. Baden b. Wien, 1921 telén. R évész Béla S bár a magyarországi cenzúra-apparátus rendkívül éberen figyelte ,,a hamu alatt lappangó parazsat" — ahogy gróf BETHLEN István miniszterelnök 1921-es kormányprogram beszédében kifejezte —, csak három esztendő múlva vették észre, hogy a „lázító" könyv bekerült az országba. 1924-ben közölték a postai szállításból való kitiltást. A perre ismét csak évekkel később került sor, a francia, illetve a német kiadás kapcsán. Párizsban 1929-ben jelent meg a Sur le chemin des douleurs FLAMMARION kiadásában. Ugyanez évben kiadták Drezdában is Die Kerker von Budapest. Ein Buch der Schmerzen címmel. Bernhard JOLLES fordította franciából németre. Mind a német, mind a francia kiadás előszavát Henri BARBUSSE írta, az első világháborús Tűz című híres regény szerzője, a magyarországi viszonyok kiváló ismerője, aki több ízben felemelte szavát a fehérterror ellen: „Egy asszony kálváriája Egy asszonyt börtönbe vetettek Magyarországon. Nem halt meg. Nem is kínoztál*. De mindent látott s magával hozta a többiek szenvedése által megkínzott, gyötrődő lelkét. Mindazok, akik egyes országok uralkodó köreinek gonosztetteiről hallanak, s úgy vélik, «ez lehetetlen, mindezt csak a politikai elfogultság sugallja; ilyen borzalmak nem fordulhatnak elő a mi korunkban« — be fogják látni, hogy tévedtek, ha ezt a «vallomást» elolvassák. Nos, valaki kiszabadul Budapest börtönéből, de visszavezet oda bennünket. A rácsok, kapuk, a folyosók kis ablakai és a sírgödrök feltárulnak előttünk s arcunkba vágják a nyers, a borzalmas igazságot. Madame Bölöni, az ismert és becsült magyar újságíró felesége, ő maga is neves egyéniség (Anatole France volt titkárnője, kísérője itáliai útján, figyelemreméltó könyvben örökítette meg emlékeit az íróról), férjével együtt hagyta el Magyarországot a fehérterror tombolása és a Horthy-kormány hajszája miatt, mely a gyilkosok kormányaként mutatkozott be, majd az egész világ előtt lelepleződött, mint a becstelenség uralma. Bölöni György és felesége nem foglalkoztak közvetlen módon a politikával. Egyszerűen csak liberális gondolkodású, tisztességes emberek voltak. Madame Bölöni, bécsi tartózkodása után azt hitte, teljesülhet leghőbb vágya, viszontláthatja pesti házát. Szabályos iratokkal felszerelve visszatért Budapestre, háza azonban nem volt szabad. Gyanús alakok nyüzsögtek ott, akiket a hatóságok helyeztek el. Bár Budapest maga az alvilág — ugyanolyan sűrűn lakott, mint a többi főváros; magam láttam olyan szobákat, ahol húszasával zsúfolódtak össze emberek; és ágyakat, melyeken csak keresztben lehetett feküdni, a fejek a fal mellett, s a lábak a levegőben, hogy mindenki megpróbáljon aludni, ahogy 520