AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Bata Imre: Ady Isten-élménye

Harcaimnak emléke sem remegtet, Tán helyettem járt itt valaki, Aki bűnös csodákat kezdett: Nézem és nem ismerem meg az arcom: Ez az én híres harcom. Csetepatáztam örökkön az Úrral S pár zsoltárát megírtam talán, S beszélik, hogy jöttem sok újjal, Beszélik, hogy megbántottam sok régit, Beszélik, így beszélik. Az Elet léha asszony, nem csinál semmit végig, a Halál előtt ez az Asszony Félelem, de Hol van jó küszöbe a háznak, Melyet az én Uramnak építettem? Ha harcért jár ez, hajh, miért harcoltam S miért volt a kiontott vér? Vagy átkozott vagy bolond voltam: Házam nincs és idegen az én arcom: Ez az én híres harcom. S ugyanezt elmondja A szétszóródás előtt, a sorsot, mit énje reprezentál: Jöttünk rossz erkölccsel rossz helyre, Volt útonállók új útbaállóknak S míg úrfajtánk egymást s a népet falta, Tunya álmainkat jég verte S még a Templomot sem építettük föl. Nem szokta ADY verseit datálni, de A csodák föntjén, a Nem csinálsz házat, A szétszóródás előtt s még néhány 1914 első felében keletkezett vers datálva van. A háború sejtelmében rettegő költő írta őket. E rettegés teremtette újjá Istenét is, aki most is vidám Isten. A rettegő sír, mint hajdan: Sarjunk, mert csaltuk magunkat balul, Átkozzunk rettenetes jogunkban. De bizonyos, hogy mosolyog az Úr. Ember-faj és gyász igyen igazul, Mégis sírjunk mi szörnyű jogunkban, De bizonyos, hogy mosolyog az Úr. Sírjunk azért, de átkaink vadul Őrülő nagy rohamában értsük meg,^ Ha mosolyog s csak mosolyog az Úr. Mosolyog a ,,legvalóbb Nem-Vagy", és sír, megint csak sír az, aki csak van. Elég oka van a sírásra! De ,,ha elmúlnak az elmúlnivalók, Holnap, Idő, örök élet-tenger" táncoltatja majd tovább a hajót, míg a vidám Isten naparca csillogtatja az ,,élet-tenger örök hullámait". ADY Istene ő, a Nincsen, a Szándék, a Lehet, meg visszaverődése a van felületén, a rejtett törvények, az örök Rend, a mindenkor jelenvaló Ismeretlen. 516