AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Bata Imre: Ady Isten-élménye

Kopognak a szívemen, Szép, piros, méltóságos ajtón S jönnek a látogatók Fürge sorokban. S egy vén kopott komornyik Vén derékkal buzgón hajlong, Gazdája elutazott Régen-régen már. „Jó úr volt és itt lakott, Búsan ment el, mennie kellett, Házában csak én vagyok S már én se várom." „Valaki útra vált belőlünk" — mondja ADY másutt. A Szeretném ha szeretnének isten versek-ciklusának a címe: Rendben van, Úristen. Ezeknek a verseknek a szerzője a Halállal köt békét, s most — először! — a Halál az Isten: Istenem, Halál, te tudod, Hogy tőlem elmúltak a bálok, Lakodalmak és hős murik: Pitvarodban állok. Űj állapot ez, az életérzés új minősége. Híres dölyfét ADY hátra hagyta, s már azt tartja, hogy „Minden megszentel, ami büntet". Sohse szerettem úgy magam, Mint most a Halál pitvarában, Megszerettem a múltamat S lépek beljebb, bátran. Nem lehet az rossz valaki, Akit annyian űztek, téptek S rosszabb úr nem lesz a Halál, Minő volt az Élet. S az Istenhez hanyatló árnyékra rápermetez az alázatosság langy esője. Ha volna még benne gőg, akár a szívével együtt is képes kitépni magából. Sopánkodik is miatta, vajon ki akarta, hogy gyerekkora egységes atmoszférájából oly messzire szálljon, és visszatérni óhajt most az Isten „unt kegyébe". Ez is titok, ha nem a legnagyobb! Ki akarta, hogy megtagadjam, Örök sorsát messzehagyjam S visszakolduljam öregen Magamat ismét unt kegyébe? Lelkes képem kinek a képe? S ha A vén komornyik azt jelezte, valaki elment, s aki hátra maradt — a komornyik — látogatókat fogad, ez nyilvánvalóan a lélek integráns erejének elvesztéséről tanúskodik. Épp az ment el búsan, mert „mennie kellett", aki a fürge sorokban sorjázó látogatókat együttessé integrálhatná. A vén komornyik csak hajlong, csak köszön, s a vendégek magukra hagyottan, külön-külön járhatnak-kelhetnek ama várbeli termekben, amelyek505