AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Szelestei N. László: A Collectio Kazzaiana

Minthogy már mindöszve 38 Rf előre adtam volt, tudván aztot, hogy most sem fogja megvetni szívességemet, hogy az 50 numerus complanáltassék, küldjen drága jó Öreg Uram vagy nekem, vagy ha biztosabbnak ítéli, Kazay István fő­bírónak egy albát super 12 Flor. Rh. — Erre semmit sem kell felírni, még a dátu­mot is, mert az occasione numerationis feltétetődik, hanem csak, Alba super Flor. Rh. 12. Sam. Kazz. L. S. — én azonnal leteszem itten a pénzt, amint legjobbnak ítéltem, Reviczky Úrnál, annak felesége Debreczenben kifizetheti. Többire kérni fogom nagy szívességgel, hogy ha ellenem fogják is bújtatni a collegiumi urak, vagy ha avval is ijesztik, hogy maga kárára szolgálna, úgy mint evictorra ezen dolog, avval semmit sem gondoljon, mert amint feliül megmutattam, semmi ár­talmára sem lehet, és emberségemre fogadom, ahogy az, aki voltam, oly becsület­tudó úrhoz, és jó akarómhoz mindenkor lenni fogok. Hanem csak az ő fáradságok mindenkor sárban fog dűlni, ha az szándékomat Isten jó voltából elérhetem. Amint is reménylem, mert egy gazdag társom van ezen dolognak folytatására. Melyekre, feleletét az Albával együtt mennél előbb várnám, és az Elek fiát úgy feleségét is különösen köszöntenéni szívességekben ajánlott vagyok Drága jó Öreg Uramnak igaz, hálaadó szolgája Pesth la Febr. 797. Ifiabb Jankóvich Miklós PS. Ó vajha az Chinensis picturát megkaphatnám, az Mányoki félmeztelen gyere­kivei együtt — megjutalmazni el nem mulasztanám Drága Öreg Uramnak. — Vagy ha inkább még valami réghi documentumokból spendirozna, mert láttam még ott sokat, Kazzay nemes régi famíliákat nem annyira illetőket. Debrecen, Ref. Levéltár, II. 1. c. Eredeti. Kazzay Sámuel által Ifjabbik Jankovich Miklós számúra, kiállított nyugták 16. Quietantia super florenis viginti, quos ad rationem ineundi contractus cum juniore Nieolao Jankovics mutuo levavi ad ea sunt eum si contractus inttus fuerit imputandos. Sig. Debreczini die 28a Octobris 1795. Samuel Kazzay pecsét Ráírva: Item. 7a Dec. 1795 által küldettek 4 aranyok, uti littera dd. 7a Januarii testatur. 1796. Hátlapjára: Haec major quietantia non valet. OSZK. Fond 16/30. 3. lev. Eredeti. 17. Quietantia super f lore nos Rh. octodecim idest 18. Rh florenos, quos ego infraseriptus a N. Sodali Bibliopolae Pestiensi sub illis conditionibus quibus jam levavi a Spectabili Domino T. Nieolao Jankovics modo etiam levavi. Sigl. Debr. die 6a Januarii 1796. Sámuel Kazzay de Ztrecze pecsét OSZK. Fond 16/30. 5. lev. Eredeti.

Next

/
Thumbnails
Contents