AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Haraszthy Gyula: Halász Gábor és az Országos Széchényi Könyvtár

magunkért; a múlt él tovább bennünk, család, osztály, nemzet nyugszik vállainkon." Senki sem kívánja azt mondani, hogy az értelem rajongójaként számontartott esszéista talán a marxizmus, a történelmi materializmus tanainak elemzője, vagy éppen híve lett volna: de hogy korának legjobb magyar gondolkodói közé tartozott, ezt nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megállapítani, annál is inkább, mert már 1928-ban arról vallott, hogy a magukra hagyott érzelmek, a gátlás nélküli ösztönök a valóban rombolók. A húszas-harmincas évek fordulója idején az anti-intellektualizmus szinte ,,száz lidérctűz" alakjában csalogatta a lelkeket az ingoványba. Ha ez így van — vallotta HALÁSZ —, akkor az ész vezetésére kell bízni a nemzedék sorsát! Még akkor is, ha kedvenc eszméi a harmincas évek közepetájt visszatérnek néha: így pl. remek BESSENYEi-tanulmányában (1936), illetve annak egyik mottójában hajlandó a kort „magánügynek" tekinteni. De csak néhány óv kellett hozzá, hogy az egyén és kor kapcsolata más hangsúlyt nyerjen. Egyetlen, életében megjelent kötetének

48 1938-ban írt előszavában már borong az árnyék: „Várni kell türelemmel s kilesni az alkalmas pillanatot, mikor a magunk készsége megérett a szolgálatra... A változás időhöz kötött, a gondolat ugyan hamar kész, de az ösztönök természetes érését nem lehet siettetni." HALÁSZ Gábor is egyre világosabban látta a mindinkább szélsőjobbra tolódó korszak veszélyeit: a fasizmus egész egyéni világának, életművének, eddigi tevékenységének köreit kezdte átformálni; a hajdani ideálok új felismerésnek, más hősöknek adtak helyet: eljutott a tizenkilencedik század értékeléséhez, a régebben lenézett realizmus fontosságának felismeréséhez. A maguk méltó helyére teszi a tizenkilencedik—huszadik század nagy íróit, a valóság, a társadalom ábrázolóit: most már TOLSZTOJ, HARDY, BALZAC művei az értékmérők. Sőt STEINBECK, HEMINGWAY és G. GREENE írásait is felfedezi. A lélektani és esztétikai vonatkozások helyett egyre inkább a társadalmi problémák kezdik érdekelni, a belső dráma helyett a környezet köti le figyelmét. Pálfordulás ez? Nem; sokkal inkább a már régebben is elő-előbukkanó kétségek fölerősödése, új rendszerbe foglalása. Figyeljük csak meg: már 1929-ben A Ura halála című értekezésében

49 így fogalmazott : ,,A polgári világnézet ma válságba jutott; változatlannak hitt elvei üresen, tartalmatlanul úszkálnak lelkünkben, szavak csupán, értelmüket vesztett, szikkadt hangulatú, kihűlt szavak. És velük hűlnek, korhadnak, válnak puszta konvenciókká ízlésformáink is." így jutott el az alkotást, a lélektant, az esztétikumot tisztelő író ahhoz a felismeréshez, hogy a kort nemcsak uralkodó áramai jellemzik, hanem a sok ezernyi vibráló kis erecske, amelyben életjelt ad magáról. Önmagát is — írói múltját — bírálattal illette: „Túlságosan hittünk előkelősködő szellemi divatoknak, szívesen engedtünk csábító újításoknak, melyeket hajlandók voltunk fejlődésként ünnepelni. . . Csak a lényeg érdekeljen bennünket." 48. HALÁSZ Gábor: Az értelem keresése. Irodalmi tanulmányok. Bp., 1938. FranklinTársulat. 209 1. (Kultúra és tudomány). 49. XJ. o. 6. 1. 199