AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Trenk Frigyes 1790. évi politikai röpiratai

szájába adott dicsőítése. Hangjából és tartalmából ítélve már július leg­végén, a július 27-én megkötött reichenbachi egyezmény ismeretében íródott, s azt hangsúlyozza, hogy ilyen kiváló személyiséget akkor is királlyá választana a magyarság, ha nem volna örökösödési joga. Úgy tűnik, hogy a nyomtatvány a budai LANDERER-nyomdában készült, mint a WEING'AND­féle nyomtatványok nagy része. 13. Antwort an den elenden Entlarver. . . Ez az időrendben utolsó TRENK-féle írás, amely még könyvesbolti forga­lomba került. WEINGAND adta ki, csak az ő boltjában kapható, méghozzá már augusztus 21-én. Ez gyors munka lehetett, hiszen a támadó pamflet, SZEITZ Leó Der entlarvte Trenck-je, augusztusban jelent meg. TRENKet általában „durván" antiklerikális hangúnak aposztrofálták, SZEITZ otromba írása mellett azonban inkább szellemesnek tűnik ez a pamflet, mint durvának. — TRENK természetesen elsősorban a protestáns olvasók elismerésére számított. írja is emlékezéseiben, szerénységgel éppen nem vádolható fogalmazásban, hogy írásai hatására a protestánsok ma­gasabban hordták fejüket. . . 69 A röpirat nyomdászaként ebben az esetben is a budai LANDERER nyomda valószínűsíthető. 14. Dichter Gedanken in Ungarn. . . Keletkezésének időpontjára már csupán tartalmából következtethetünk, hirdetni ugyanis egyetlen könyvárus sem hirdette. Ily módon biztos, hogy már a TRENK írásainak terjesztését eltiltó rendelkezés után került ki sajtó alól. Tartalmából kiderül, hogy a reichenbachi konvenció aláírása után készült, sőt augusztus 21. után. Ekkor történt ugyanis, hogy az ural­kodó a magyar kamarának utasítást adott: indítson eljárást — egyelőre nevek megjelölése nélkül — mindazok ellen, akik a porosz udvarral haza­áruló módon kapcsolatokat tartottak. A neveket, amelyeket ismer, majd ő maga fogja megadni. Ez az uralkodói intézkedés mindazok számára, akik magukat érintve érezték, érthető módon villámcsapásként hatott: 70 „Nun stutzt des Königs Feind: bebt vor verdienter Strafe, Der Rache Donnerstrahl wekt ihn vom Sünden Schlafe. . ." fogalmazza meg TRENK a Dichter Gedanken-ben. A reichenbachi egyezség azonban csak az uralkodó helyzetét szilár­dította meg, a TRENKét meggyengítette. Többé nem volt rá szüksége az udvarnak, s így a botrányai miatt már amúgy is népszerűtlenné váló kalandort el is ejtették, áldozatul dobva a sokszor megsértett rendeknek. Először BARCO tábornok kereste fel és „barátilag" ajánlotta neki, hogy ne publikáljon többet, legalábbis Magyarországon ne. A baráti tanács egyszersmind a Hofkriegsrath utasítása is, közölte. 71 69. Nachtrag. . . 170. 1.: Die Protestanten hoben den Kopf empor. . . 70. SILAGI, D.: Ungarn. . . 75. 1. 71. Nachtrag.. . 172. 1. 157

Next

/
Thumbnails
Contents