AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Busa Margit: Kazinczy Ferenc: Fogságom naplójá-nak elfelejtett szövegváltozata. — Három Kazinczy-levél
Nagy Méltóságú Nagyságos Fő Tisztelendő, Tekintetes Nemzetes és Vitézlő Urak, kegyelmes, nagy tiszteletű és bizodalmú Uraim! Hivatalbeli értekezésem után tudósítom, hogy az Ungvári zsidó Normális Oskola, minek utánna az annak fentartására magát le-kötelezett felekezet azon vélekedésre jutván, hogy ezek az oskolák meg fognának szűnni, tanításra alkalmatos embert nem szerzett: ámbátor az erre felségesen kirendelt idő már bó-állott is, meg nem nyittatott. Mire nézve a' Felséges Helytartó, Királyi Magyar Tanátsnak Septembernek 24dikén 23.155 és Aprilisnek 20-dikán 13.927 szeglet szám alatt költ parantsolatinak útmutatása szerint alázatosan kérem Nagyságtokat, Kegyelmeteket, hogy az említett felekezetek az eránt, hogy a Normális Oskolák alkotványja nem meg-szünt, hanem csak a' Magyar Anyai Nyelv bé' hozása által örvendetesen meg-változtattatott, megvilágosítani, s' egyszersmind pedig olly hathatós rendeléseket tenni méltóztassanak, hogy az ezen oskola fentartását magára vállalt zsidóság gyermekeiknek tanítások végett valamelly alkalmatos személyt állítson, azt a' ki-szabott bér szerint fizesse, és az oskolai szobákat, a tanító lakását, ha talán ezek valamelly más célra fordítattak volna, ismét kibérelje. Nem ellenezvén egyéb eránt, hogy a' magyar nyelv mellett, ezen tanító által a' német is, melly nékiek úgyszólván anya nyelvük tanítasson. A' ki egyéb eránt Nagyságtoknak, Kegyelmeteknek kegyeségekbe, betses jó akaratjukba ajánlva, hazafiúi alázatos tisztelettel maradok Regmetzen, Ábaújban, November 7-ikén, 1790. Nagyságtoknak, Kegyelmeteknek alázatos szolgájok Kazinczy Ferencz HOROVTTZ, KAZINCZY levelére vonatkozóan közli az Ung-ban, hogy a „Jelen levél Ung vármegyének, 1890 Szent András havának 17-ik napján Ungváron tartott közgyűlésen felolvastatott és a Bánóczy József szolgabírónak, a kívánt végre' kiadatott. Bár ismételten sürgette a királyi tanulmányi igazgatóság és 1791-ben a helytartó tanács az iskolát, csak 1792-ben nyílt meg, a kincstártól e célra vett telken és házban, és rövid megszakítással 1846-ig állt fenn." Az ungvári zsidó iskola megnyitása tehát, nem a létesítéséért harcoló KAZINCZY tanfelügyelőségének éveiben történt, mert őt, mint protestáns vallásút, a II. JÓZSEF halála utáni rendszerváltozás 1791. április 1-én az állami szolgálat alól felmentette. A közölt levél tanúskodik KAZINCZY Ferenc vallási jogegyenlőségért küzdő, felvilágosodott magatartásáról, az egyik életrajzírója, VÁCZY János megfogalmazása szerint „Vallásbölcseleti felfogása szinte óvakodik a felekezeti ségtől." 15 II A Szabadságharc kutatói nem vették észre a Pesti Divatlap 1848. 20. számának, Kazinczy Ferenc levele Virághoz c. közleményét, VELYKEI Imre kiadásában. A folyóirat 20. száma április 29-én jelent meg, mozgalmas napokban, pár napja csak, április 26-án, hogy JELLASICH az ellenforradalom élére állt és a közlő és a szerkesztő a Habsburg-ház tagjainak családi bizalmas ügyeit tartalmazó KAZiNCZY-levéllel szórakoztatja olvasóit. íme a levél: 15. Kazinczy Ferenc a szabadelvű és demokrata eszmék szolgálatában. Budapest, 1914» 7.1. •! 443