AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Német szerencselovagok a 18. század végi Magyarországon

Maga a kiadvány, amely a felsőmagyarországi opál-lelőhelyek kiaknázásával foglalkozik, a magyar bányászati szakirodalom korai és meglehetősen ritka terméke. PETÉIK két helyen is említi, egyszer anonim műként írva le, Avertissement rendszóval, egyszer pedig szerzője megnevezésével, lelőhelyként az Országos Széchényi Könyvtár és a Természettudományi Társulat könyvtára gyűjteményeit adva meg.

19 Ritkaságára abból következtethetünk, hogy sem a Selmecbányái Akadémia, sem a martini Matica Slovenska gyűjteményeiről készült katalógusokban nincs nyoma.

20 Pontos leírása így fest: (GEISPITZHEIM C[arl] H[einrich] von): Avertissement in Betreff des Aufsuchens der Opalsteine im Königreich Ober-hungarn. (Kaschau) 1788, [Druck. Landerer.] [16] 1. 4° Az Országos Széchényi Könyvtár példánya a Kisnyomtatványtárban található. A kiadványt szerzője abból az alkalomból jelentette meg, hogy a bécsi udvari bányászati kamara, a Hofkammer in Münz- und Bergwesen

21 megbízta őt, valamint egy MÖHLING nevezetű bányászati szakembert, GEISPITZHEIM egy tervezetének megvalósítására. A báró — úgy látszik Írásából — tervezetet nyújtott be a bécsi kamarához, amelyben „Vörös Vágás" és „Telke Bánya" környékén található opálok kitermelésére vonatkozó elképzeléseit részletezte, s e tervezetet, egyelőre kísérleti jelleggel, a kamara el is fogadta. A borsúra technikatörténeti érdekessége éppen a tervezet kifejtésében rejlik. GEISPITZHEIM ugyanis porosz alapossággal összeállította nemcsak kétféle elképzelését a sziklákból nyert, illetve a felszínen található kövek begyűjtésére vonatkozóan, hanem a munkálatok szabályzatát, sőt a dolgozók keresetét, a felszerelés költségvetését is kidolgozta. Végezetül egy Continuation-t is ígér az olvasóknak, amely havi vagy negyedéves tájékoztatás volna a „Gesellschaft der hiesigen Naturforscher" kiadásában, s amely a vizsgálatok, kísérletek lefolyásáról számolna be az érdeklődőknek. Nem sikerült azonban ilyesfajta kiadvány nyomát fellelni; sem GEispiTZHErjvrnek egyéb írását, de még a munkálattal megbízott, egyébként ismert nevű másik szakember, MÖHLING munkái között ilyen témájú írást találni. Ugyancsak nem tudni, hogy mi lett GEISPITZHEIM további sorsa. A kassai írók — meglehetősen gyenge — bio-bibliográfiája

22 „GESZPISZHEIM" néven ugyan megemlíti, de ismét csak az „Avertissement" aláírásából vett adatokkal, és további nyomravezető közlés nélkül. A monarchia katonai cím- és névtára pedig, amely még utalást tartalmazhatna katonai karrierjét illetően, csak 1790-ben indul, s korai éveiben az alacsonyabb rangú tisztekről nem emlékezik meg név szerint. Az 1790-es évek végén pedig, amikor már bővebb névanyagot közöl, GEISPITZHEIM nevét nem lelhetjük fel benne. Katonai karriert így hát semmiesetre 19. PETRIK Géza: Magyarország bibliographiája 1712 — 1860. 1. köt. 148. 1. és 1. köt. 880. 1. 20. A selmeci műemlékkönyvtár kötetkatalógusa. Miskolc, 1973. (Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának kiadványai 15.) — Katalog slovákumovych knih Kniznice Matica slovenskej do roku 1918. C. 1 — 3. Martin, 1964. 21. WENZEL G.: Magyarország bányászatának kritikai története. Bp. 1880. 247 — 248. 1.: ,,A bányászat feudális ügyeinek legfelsőbb elintézése" volt ennek a speciális hivatalnak a feladata. 22. KOVÁCS Zsigmond, hamvai: Kassai irók a mohácsi vésztől máig. Kassa, 1907. 67. 1. 220