AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Fallenbüchl Zoltán: Sigray László Ignác emlékirata

A birtokviszonyok ziláltságának alighanem jelentős szerepük volt abban, hogy mért kapaszkodott a magyar közép- és kisnemesség oly kétségbeesetten a rendi jogok privilégiumaiba, különösen a nemesi adómentességbe. A nagy latifundiumok mellett ott vannak a végzetesen széttagolt és ésszerűen alig is kezelhető köznemesi birtokok, melyek a birtokviszonyok megkötöttségének és a forgalom nehézségének következtében még puszta megélhetést is csak nehezen képesek adni, prosperitást sehogyan sem. A magyar köznemesség a kötött és aprózódó birtokok, másrészt a Neoacquista és a Jus Armorum harapófogójában van; kiútja — ha már az iparos-kereskedő polgárság életformáját elutasítja magától — egyedül a hivatalviselés felé vezet. SiGRAYból, úgy látszik, ehhez hiányzik a rendszeresség. így azután mivel a gazdálkodásra sem akar koncentrálni, a periférián marad és végül is a „kényszerűen abszentista" birtokosok számát növeli, akik mindenfélével kísérleteznek — főleg birtokperekkel — és egyfajta kötetlen, gavallér-életet élnek. Egy vigasztalása azonban neki is van, és ez a naplójában minduntalan vissza-visszatérő nagyon felfokozott magyar nemesi öntudat és büszkeség. Mi adta az alapot ehhez a rendkívüli büszkeséghez a 18. század magyar nemesemberének? Ezzel a kérdéssel többen is foglalkoztak behatóan az utóbbi időben.

42 Többféle magyarázat is lehetséges. Induljunk ki a lélektani körülményekből. Mit érzett az akkori időszak magyarja. SIGRAY kortársa, ha összehasonlítást tett a közelmúlt és az akkori jelen Európája és Magyarországa közt? Mindenekelőtt egy örvendetes tényt látott: az ország százötven év után megszabadult a töröktől. Ebben a küzdelemben a magyarság ugyan nem kezdeményezőként, de lelkes résztvevőként harcolt egy európai koalíció oldalán, melynek egyik célja éppen Magyarország felszabadítása volt. A felszabadító seregeket, szinte a tönk széléig jutva, Magyarország élelmezte és szállásolta el. Végtére is a török kiűzése eredménnyel járt. Minthogy a török háború után nem a béke következett, hanem új terhek egy távoli európai háború számára, a magyar nemesi nemzet nagy része RÁKÓCZI mellé állott, hogy kivívja előbb sérelmei orvoslását, majd, mikor erre lehetőséget vélt látni, a nemzeti függetlenséget is nemzeti fejedelem alatt. De a császár-király iránt lojálisnak maradt rész is követelte a sérelmek orvoslását. Rákóczi alatt Magyarország konföderált része nincs messze attól, hogy európai politikai tényező legyen: tárgyal Franciaországban, Lengyelországban, Törökországban; közvetítőkre talál Angliában és Hollandiában. Magában a német birodalomban is vannak szövetségesei vagy iránta megértést tanúsító fejedelmek. Egyszóval: tekintélye megnőtt, nem a birodalmat védő határsáv, ország-maradvány többé. Maga az ország nagysága is hat a kortársak tudatára: széltében-hosszában lehet utazni rajta, s még mindig Magyarországon van az ember. Sőt van egy másik magyar ország is a szomszédban, mely egykor hozzája tartozott, s ez Erdély. A töröktől visszanyert terület reinkorporálása az egyik legfontosabb kérdés, amiben a magyar álláspont fokról fokra győz Majtény után is. Mert igaz, hogy RÁKÓCZI szuverén Magyarországa elbukott ugyan, de az ország a túlnyomó és jól felszerelt császári seregekkel szemben is szinte mindvégig helytállt. Furcsa, de az aulikus magyar urak is — tudat alatt — büszkék a hosszú ideig tartó kuruc sikerre Ami pedig számukra a legfontosabb, a nemesi fogalmazású 42. A kérdést SZEKFŰ Gyula megállapításai óta ismételten vizsgálta a magyar történettudomány. A közelmúltban TARNAI A.: Extra Hungáriám non est vita... Bp. 1969. c. munkájában a szállóige kapcsán vitte elemzés alá a feudális nemzeti öntudatot. 192