AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Fallenbüchl Zoltán: Sigray László Ignác emlékirata

SIGRAY munkájának irodalmi értéke elsősorban talán főként abban rejlik, hogy egy sok szempontból tipikusnak mondható 18. századi magyar közéleti szereplő személyiség életútját mutatja be némi szerény irodalmi igénnyel. Az indítást nála is, mint számos elődénél és kortársánál e műfajban adhatta az önigazolási szándék, tetteinek, viselkedésének az utókor számára való megmagyarázásának igénye. Ámde felmerül a kérdés: kinek a számára írta? Az író nőtlen volt, öröklés szempontjából figyelembe jöhető utódai nem maradtak, rokonaival pedig, mint az a memoárból kitűnik, egyenetlenségben és perben élt. Kinek a részére írt hát? Barátoknak? Egy-két őt becsülő régi hű emberének? Aligha. Ha csak nem tesszük fel, hogy személyét túlértékelve, a történelmi utókornak szánta írását, aligha kapunk egyértelmű feleletet. A legvalószínűbb felelet talán: saját magának, hogy emlékeit a múló idővel könnyebben újíthassa fel és egy kicsit talán a „non omnis moriar" jegyében az utókor számára is, azoknak, akik őt ismerték, becsülték, tán szerették is és azoknak, akik már nem ismerhették, s akik, ha nincs feljegyzéskönyve, talán teljesen elfelejtenék. Mégis, mindebből arra lehet következtetni, hogy munkája megírásában nem egyfajta praktikus hasznossági szempont, hanem alapvető irodalmi igény volt az indító. Bár korában ez Magyarországon sem ritka, több egyszerű divatnál — egyfajta kommunikációs igény az embertársak felé. Feljegyzéseit 1723 táján kezdhette vezetni: a régebbi feljegyzések utólagosak. A tagolódás évek szerinti, s úgy tűnik a tintaszíneződésből is, hogy egy-egy évet legtöbbször egyszerre írt meg. Csak az utolsó éveknél látszik úgy, mintha a fogalmazás az év folyamán kisebb részletekben ment volna végbe. Erre mutat az utolsó éveknél az írás fokozódó romlása is. SIGRAY latin stílusa jónak mondható. Észrevehetően nem kedveli a korában szokásos körmondatokat. Mondanivalóját röviden, bonyolult grammatikai szerkezetek mellőzésével, kifejezetten olvasmányosan adja elő. Szórványosan elkövet ugyan nyelvtani hibákat is, nagyban és egészben azonban megállapítható, hogy jól ismerte és használta a latin nyelvet. Felvethető a kérdés: miért írta feljegyzéseit latin nyelven? Miért nem használja anyanyelvét, a magyart? A pozsonyi magyar urak ebben az időben, ha maguk közt érintkeznek, ekkoriban még magyarul leveleznek. így például a kuruc harcok miatt távollevő ERDODY grófhoz magyarul írnak a kamarai hivatalnokok is, SCHLOSSBERG pozsonyi alispán — utóbb helytartótanácsi tanácsos — pedig két évtizeddel később, hivatalos iratokban is használja a magyar nyelvet.

37 Kétségtelen, hogy SIGRAY korában a latin még — nemcsak Magyarországon, hanem Európa legtöbb országában is — a műveltek nyelve. SIGRAY anyanyelve magyar ugyan, de, mint ahogyan iskoláztatásánál láttuk, kezdettől fogva nála a latin és a német a két főnyelv: már az elemi iskolában németül tanul, a „lingua vernacula" háttérbe szorul. így tehát nem lehet kizárni annak lehetőségét sem, hogy jobban tudott latinul vagy németül, mint magyarul, legalábbis szívesebben fogalmazott Cicero nyelvén. Az is elképzelhető, hogy feljegyzéseinek bizonyos exkluzív jelleget kívánt adni, csak kevés művelt ismerősnek szánta emlékiratát. A

III. KAROLY37. THALY Kálmán kuruckori okmánygyűjteménye. OSZK Kzt. Fol. Hung. 1389. Tom. 4. fol. 451-454 és 456-457. Valamint O. Ltr, M. Kam. Ltr. Litterae ad Cameram 1732 52. és 191. No. 188