AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Fazakas József: Pótlások Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárának I—III. kötetéhez (8. közlemény)

Pótlások Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárának I—HL kötetéhez AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRBAN LEVŐ, BIBLIOGRÁFIAILAG MÉG LE NEM ÍRT RÉGI MAGYAR NYOMTATVÁNYOK (Nyolcadik közlemény) FAZ AK AS JÓZSEF 131. [Lőcse 1635-1641 között.] Erdőbényei Deák János. [Janua linguarum bilinguis, Latina et Hungarica---] 8° [10] 292/// 1. Erdőbényei szó jegyzékének első kiadása 1635-ben jelent meg Gyulafehérváron. Ismeretes két 1641-ben megjelent kiadás, egy lőcsei és egy bártfai, továbbá egy 1654-beli nagyváradi és egy állítólag 1702-ben megjelent kolozsvári kiadás is. Midőn címlap nélküli csonka példányunkat az első három kiadással összevetettük, mind a három esetben feltűnő hasonlóságot találtunk a betűtípusok és általában a nyomdai kiállítás tekintetében. Csupán a negyedik és az ötödik ismert kiadás kiállítása mutatott a miénktől teljesen eltérő képet. A gyulafehérvári kiadással való összevetés során úgy tűnt, hogy a „Prooemiurn" szövegének antikvatípusa egyezik a meghatározandó példány megfelelő részének betűivel. Az „Ad lectorem" kisebbik kurzívtípusa ugyancsak egyezőnek tűnt. Még szembetűnőbb volt a hasonlóság a szótári részben, ahol a magyar kurzívtípus lendületes vonalaiban könnyen fel lehetett ismerni az azonos stílust. Ugyanezt a három betűtípust megtaláltuk az 1641. évi lőcsei kiadásban is, de itt nem volt olyan szembetűnő az egyezés, mert míg a meghatározandó kiadás szótári részében a latin szavak antikva- és a magyar szavak kurzívtípusokkal vannak szedve, addig az 1641. évi lőcsei kiadásban megfordítva találjuk a két betűtípus alkalmazását, s így itt az azonos szövegek nem voltak egybevethetők, hanem csupán betűket állt módunkban azonosítani. A bártfai kiadás antikva szövegtípusa már eltérést mutatott, de a kisebb latin és a magyar kurzívtípus ebben is egyezőnek tűnt. Ezek az egyezések, illetőleg részben talán csupán megtévesztő hasonlóságok szemléltetően mutatják azt a különben már jól ismert tényt, hogy a XVII. század derekán megjelent nyomtatványoknál a betűtípusok alapján való nyomdameghatározás már nem alkalmazható olyan könnyedén, mint a XVI. századiaknál, hiszen a nyomdák ekkor már közös forrásokból szerezték be betűkészletüket. A betűtípusok után a nyomdadíszeket tettük vizsgálat tárgyává. Az apró, közismert körzetekből összerakott fejlécek önmagukban szintén nem vezethettek biztos eredményre, de a kötetünkben található egyetlen záródísz (a 286. lapon) már komoly sikert hozott. Számos gyulafehérvári, bártfai és lőcsei nyomtatványt néztünk át, hogy ráakadjunk erre a záródíszre, de míg sem a gyulafehérvári, sem a bártfai nyomtatványokban nem találtuk meg azt, addig hét lőcsei nyomtatványban bukkant elénk ugyanez a díszítmény (RMK II. 479, 491, 492, 579, 599, 667 és Sztripszky I. 1997a). Ezek között van ennek a Januáriak az 1641. évi kiadása is, amelyben ugyanazon a helyen látható ez a záródísz , mint itt. Ennek a dúcnak az azonossága abból is látszik, hogy a díszítmény vonalain levő apró törésnyomok, amelyek a lőcsei impresszummal ellátott kiadványokban felfedezhetők, címlap nélküli példányunkban is megvannak. Egyébként a különböző díszítő körzeteket is megtaláltuk a lőcsei nyomtatványokban . Példányunk nyomtatási helyének egy másik bizonyítéka példányunk papirosa. Háromféle vízjegyet találtunk benne, amelyek közül kettő több lőcsei nyomtatvány 73