AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

tárgyakkal vegyíteni, összekötni ügyekezzünk". Előítélet az, „hogy a mi gyönyörű magyar nyelvünk époly kevéssé alkalmas a tudományoknak kellemes modorban előadására, s a csínnal társalgásra, mint romalatlan lelkünk s ép erős kedélyünk a művelődésre".

77 A Divatcsarnok nem „Familienblatt", mint a Gartenlaube vagy az 1852 óta nálunk is fungáló Családi Lapok. De: — főként a Gartenlaube hatására — irodalmi divatlapjaink közül elsőként részesíti fokozottabb figj

7

eleniben, az irodalmi tematika vezetőszerepének feladása nélkül, a tudomány-népszerűsítés, valamint a női nem, és ebből következően a családi élet specifikus kérdéseit. (Ez utóbbi SZABÓ Richárd szerkesztősége idején válik a folyóirat uralkodó tárgykörévé.) Jellegét tekintve — részben a fent elmondottak okán — a Divatcsarnok karakterisztikusabb orgánum, mint előzői, kivéve a Pesti Pöpíveket. CSÁSZÁR Ferenc (1807—1858) irodalmi lapszerkesztőként való felléptét meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták a céhbeliek. A Pesti Napló lelkesen köszönti volt szerkesztőjót: „ki nem ismeri az érzelemdús beszélyírót, a tiszta nyelvezetű, műgondos költőt, a míveltebb hölgykörök, a választékosabb közönség kedvencét?"

78 Várakozással és megszívlelendő figyelmeztetéssel tekint a lap jövendő működése elé a Szépirodalmi Lapok munkatársa is: „A »Divatcsarnok' a fensőbb körökben akarja honosabbá tenni irodalmunkat, s ápolni nemzetiségünk érdekeit. Őszintén üdvözöljük és szerencsét kívánunk az eszközök megválasztásához, a modorra nézve, mi itt a legfőbb. A ,Honderű' pályája a múltból némi tanulsággal szolgálhat, s mi örvendeni fogunk, ha a ,Divatcsarnok' e salon lapnak jó tulajdonaival bírand, hibái s mégpedig nagy hibái nélkül."

79 Ám a kortársak közül sokan emlékeznek még a „halvérű saloni poétára", aki az 1845-ös Irodalmi őrben dühödt indulattal támadt a pályája csúcsa felé közelítő PBTŐFire, hibának ítélvén művében úgyszólván mindazt, ami költészetét világirodalmi rangra emelte. Nem használt az egykori „hétszemélynök" népszerűségének az a szerep sem, amelyet a Pesti Napló alapító szerkesztőjeként az önkényuralom oldalán betöltött. „De azért a Divatcsarnokban — méltatlankodik ARANYIIOZ írt levelében LBVAY József — mégis furcsa egy kissé a te neved. A te neved ott, hol honderűi hízelgés a jelszó, hol hölgyfutárilag teremnek az ,ünnepelt költők', a ,lángelmék'?!"

80 És rosszallásában TOMPA is osztozik. ARAÍTYÍ ezúttal taktikai szempontok vezérlik: „Hogy a Divatcsarnokba verset adtam — írja LÉVAYnak —, ezen ne csodálkozzál. A D. minden nyeglesége mellett, vagy épen nyeglesége által szaloni lappá vált máris, ezt én tudom, visszavonulnunk tőle nem lehet, ha azt nem akarjuk, hogy a felsőbb körök számára vagy új H[ölgyfutár] keletkezzék, vagy néhány ügyetlen kezdő az összes magyar költészetet megutáltassa velők. Nem a Honderű korát éljük, a nyegleség, mi akkor nemzetietlen, tehát bűn volt, most dicséretes, ha van hozzá gyomra valakinek, mert mint a színlap77. CSÁSZÁR Ferenc: Tisztelt olvasóinkhoz. = Divatcsarnok. 1853. márc. 17. Mutatványlap. 78. Császár Divatcsarnoka. = Pesti Napló. 1853. márc. 31. 79. 1853. márc. 27., 25. sz. Újdonságok. 80. AJHi 4. k. 16. 1. 267