AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

egy reája támaszkodó újabb offenzíva megindításán, nem fáradozott. Jobb volt a Hölgyfutárnál, túlszárnyalta az ötvenes évek irodalmi divatlapjainak többségét, a megkezdett úton azonban semmilyen vonatkozásban Sem lépett tovább. Nem változtatott a negyvenes évek divatlapjai alakította hagyományokon tipográfiailag sem, sőt felosztásukat, rovatcímeiket is szinte makacsul őrizte, a GYULAIfogalmazta igényeket magukénak érzők nem tehettek egyebet, mint konstatálták: nem érkezett még el az ő idejük. * Három szépirodalmi szándékú lap bont egyszerre vitorlát az új év érkeztével, 1853-ban: CSÁSZÁR Ferenc Divatcsarnoka, a PÁKH és GYULAI szerkesztette Szépirodalmi Lapok (róla érdemben később, egy másik fejezetben szólunk) és a Délibáb. A Délibáb (1853. jan. 2. —1854. febr. 19.), a Reményhez hasonlóan, az elfoglalt tér megtartását véli legfőbb feladatának, a minél népesebb olvasótábor létrehozása mellett. Ez a kialakult tradíciókhoz való ragaszkodást is jelenti egyszersmind. Érdemei — ebből következően — bokrosabbak az irodalomtörténet, mint a sajtótörténet szemszögéből nézve. Felelős szerkesztője, FESTETICS Leó gróf (1800—1884), a Nemzeti Színház ez időbeni intendánsa, a vasárnaponként megjelenő orgánumnak azonban a főmunkatársnak vagy szerkesztői munkatársnak titulált JÓKAI Mór esztétikai ízlése, irodalmi elvei szabnak irányt. A virágkora küszöbét átlépett JÓKAI nemcsak szerkeszti a Délibábot, hanem egyike legtermékenyebb íróinak is. Novellái (A Petki Farkas leányai, A falu bolondja, A kedves atyafiak, Háromszéki leányok, A nagyenyedi két fűzfa stb.J, regényei (Janicsárok végnapjai, A balkáni harc) megsokszorozzák a tetszetős külsejű lap vonzerejét. Tarka képek rovatán, benne a Hugli officinája című tréfás párbeszédeken hatalmasan derült a kortárs közönség, az irodalomtörténet pedig az Üstökös nagy sikerű Politikus csizmadia-írásai elődeként tartja számon JÓKAI művében. A tényleges szerkesztést ellátó főmunkatárson kívül, akkori irodalmunk java dolgozott a Délibábnak: ARANY (AZ egri leány, Szent László, Török Bálint), TOMPA (A madár fiaihoz stb.j, BÉRCZY, CZAKÓ, GYULAI, KEMÉNY (Poharazás alatt, Szerelem és hiúság), OBERNYIK, SÜKEI, SZÁSZ Károly, TÓTH Kálmán, VAJDA János, VAS Gereben — csak kiemelkedőbbeket említve. A Reményhez hasonlóan a Délibábban is, JÓKAI a magyar írók műveit részesíti előnyben, fordítást éppen ezért csak ritkán közöl. Fennállása első hónapját hétszáz előfizetővel ünnepelheti, és ez tiszteletre méltó teljesítmény akkor. „A Nemzeti Színház szépirodalmi írásokat is tartalmazó közlönye "-ként kéri lapja engedélyezését a helytartótanácshoz 1852. okt. 17-én benyújtott folyamodványában FESTETICS Leó, és a Délibáb, megszűntéig, a „Nemzeti színházi kp" alcímet viseli. Ilyen irányban befolyásolja a járatlan olvasót a címlap is, amelyen — az egykorú fogalmazást idézve — „a kiterjedt puszták vidékei felett ott lebeg a Délibáb ezüstös fátyolos tündére; alantabb Melpomene, Comus és Thalia álarcai felett a nemzeti színház épülete emelkedik". Valójában sohasem volt színházi szaklap a Délibáb. Nemcsak a mai, de az akkori fogalmak szerint sem. FESTETICS részben a Nemzeti Színház pénzéből finanszírozta, másrészt hasábjain jelentette meg A nemzeti színház ügyében'eimű cikksorozatát, amelyben az intendáns az igazgatása alatt álló intézmény művészeti és gazdasági vezetése ellen meg-megújuló támadásokra próbált inkább kevesebb, mint több sikerrel megfelelni. S ez mindaz, ami a lapot a színházhoz fűzi. 264