AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

nálánál hivatottabbak, például GYULAI Pál „súgására", ez mindenesetre becsületére vált. Orgánumairól nehéz reális képet alkotnunk. Nyugtalan időszak kapkodó vállalkozásairól van szó, amikor a tett sohasem képes nyomába szegődni a szándéknak, és az önkény jóvoltából mindegyre megszűntek, mielőtt létezésük értelmét hatásosan bizonyíthatták volna. Következetesen átgondolt és véghezvitt irodalmi-esztétikai irány képviseletére a Pesti Böpíveket sem tette képessé, részben az idő rövidsége, részben írói-munkatársi gárdája gondolkozásának sokfélesége, kialakulatlansága. Innen van sokszor egymásnak ellentmondó tartalma. Még a jövendő legmarkánsabb teoretikus egyénisége, GYULAI Pál is csak az elvi alapok lerakásánál tart. Korai tehát a lapot, illetőleg elődeit az „irodalmi Deák-párt első folyóiratának" minősíteni, mint azt SALAMON Ferenc nyomán DEZSÉNYI Béla teszi.

66 Ebből mindössze annyi a valóság, hogy SZILÁGYI lapjainál — többek között — számos olyan író, publicista is dolgozott, akiket a majdani „irodalmi Deák-párt" tagjai között tartunk számon. Gyűjtsük össze irodalmunk valamennyi számottevő egyéniségét, és működésüket állítsuk a vészesen terjedő irodalmi-művészeti hitelrontással szembe, bizonyítandó, hogy még a jelen tragikus, nem sok jóval biztató állapotai között is van lehetőség egy, a Hölgyfutárénál tartalmasabb irodalmi lap létrehozására. Indítsuk meg az érték ellentámadását a selejt offenzívájával szemben — ezt a jogelődeitől örökölt elvet képviselte a Pesti Röpívek is, amazokénál magasabb szinten. A Szépirodalmi Lapok megjelenéséig pedig, de azután is, csupán csak általa felülmúlva, az abszolutizmus első évtizedének legértékesebb irodalmi jellegű orgánumát kell a rövid életű lapban látni. * A Hölgyfutár 1851 elejére ismét versenytárs nélkül maradt. A helyzet most mégsem olyan vigasztalan, mint az egy év előtti. Kezdetben legalábbis van ok a bizakodásra. „A ,Pvöpívek' végképp megbuktak" — értesíti SZÁSZ Károlyt GYULAI —. „Hanem nemsoká lesz új lap. Pálh Albert — ki közbevetőleg legyen mondva — legtöbb, s legjónazabb a pesti fiatalok közt, alkalmasint a hetekben újat indít. Neki az öregebbek is fognak írni, sőt Eötvös és Kazinczyék az aristocratia körébeni terjesztést s gyámolítást a legbiztosabban megígérték."

67 Azután, az elmúlt esztendő végén, híre járt, VAHOT Imre készülődésének is. ő egy füzetes vállalatot szándékozott útjára indítani. Az 1. szám már együtt van, JÓKAI, TOMPA, OBEKNYIK, LÉVAY írásaival készülő hasábjain. VAHOT és SZILÁGYI között ugyan — joggal — nem látnak különbséget GYULAI és a vele hasonlóan gondolkozók, ők PÁKH elhatározásától várnak sokat, nem alaptalanul. PETŐFI egykori barátja, debreceni telének társa, egyéni kvalitásait tekintve két vetélytársának fölötte áll (sokan a negyvenes években megjelent írásai okán a magyar szatirikus irodalom jövendő nagy alakját látják benne). 1847 és 1850 között betegen egy Bécs melletti vízgyógyintézetben tartózkodott, forradalom alatti „feddhetetlenségéhez" éppen ezért nem férhetett kétség. Tervéből mégsem lett semmi. (Lapindítási kísérletének az ebben az ügyben alapos levéltári kutatásokat végző SOMOGYI Sándor — furcsa módon — nyomát sem találta.) 66. DEZSÉNYI Béla—NEMES György: A magyar sajtó 250 éve. Bp. 1954., 137. 1. 67. OyPLev. 69. 1. 262