AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Berlász Jenő: Könyvtári kultúránk bontakozása a 16—17. században

A diadalmas protestáns felekezetek saját új kulturális intézményeiket egyfelől a szabad királyi és bányavárosokban, másfelől a földesúri joghatóság alatt álló mezővárosokban és az alföldi önálló paraszvárosokban hívták életre. Az előbbi helyeken általában a lutheránus német polgárság teremtette meg művelődési bázisait, az utóbbiakon pedig a helvét hitvallású magyar mezővárosi polgárság és nemesség. Nyugaton Sopron és Pozsony, a Felvidéken Besztercebánya, Selmecbánya, Kassa, Eperjes, Bártfa, Késmárk és Lőcse, Erdélyben Brassó és Nagyszeben lettek a legfőbb evangélikus kulturális központok. Református oldalon pedig Pápa, Debrecen, Sárospatak, Nagyvárad és Kolozsvár, utóbb Gyulafehérvár (illetve Nagyenyed) és Marosvásárhely nyert fontos szerepet. A hódoltságon Kecskemét és Nagykőrös református missziós állomásoknak voltak tekinthetők. Mindezeket a városokat a protestánsok — társadalomátalakító terveik szolgálatában — korszerű iskolavárosokká fejlesztették. Iskoláikat tudatosan igyekeztek fölébe emelni a középkori skolasztikus (káptalani és kolostori) oktatás színvonalának. Elvük volt, hogy a vallásosság (pietas) és erkölcs (honestas) tanításának eszményi céljait fel nem adva, programjukká tegyék az új világi műveltség (humanitás) elterjesztését is. Ehhez képest — túl az írás-olvasás technikáján és a kátét megtanító elemi iskolán — életre hívták a klasszikus latin— görög nyelvi-irodalmi készültséget nyújtó középfokú iskolát (collegiumot, lyceumot, gymnasiumot) is Ebben látták tudniillik fő eszközét a bibliaolvasó és általában a könyvolvasó embertípus kialakításának. S valóban, ez volt az a lényeges mozzanat, amely a középkori katolikus és az új protestáns művelődési törekvéseket egymástól elválasztotta. A régi katolikus egyház belegyökerezett abba a tudatba, hogy az írás-olvasás és minden erre épülő vallásos és szellemi tevékenység kirárólag a papi-szerzetesi hivatás tartozéka, a protestantizmus viszont a szélesebb körű vallásos elmélyülés és az erkölcsi megigazulás érdekében — a humanisták példájára — messzemenőleg intellektualizálni igyekezett a laikus társadalmat, így lett a reformátorok tevékenysége nyomán a könyv mint a jámborság és tudás elsőrendű eszköze kívánatos és szükséges élettenyező a parasztság fölött álló valamennyi társadalmi réteg számára.

14 Ebből a protestáns kultúraszemléletből szükségképpen két következmény származott. Egyik a könyvelőállítás forradalmi jelentőségű új módszerének, a könyvnyomtatásnak széles körű bevezetése volt. A fentebb említett evangélikus, illetőleg református iskolavárosok mindegyike egyben nyomda város is lett. Egyik helyen a tipográfia magánvállalkozásként keletkezett, másutt mint a városi tanács vagy a földesuraság alapítása, sokfelé meg éppen az új iskoláknak, a koli légiumoknak kebelében jött létre mint kiegészítő intézmény. De bármiként létesült is a nyomda, mindenesetre hatalmas fölénnyel múlta felül a régi kolostorkönyvmásoló műhelyek teljesítményét.

15 A másik következmény a könyvgyűjtés új értelmének, a könyvtár új típusainak kialakítása lett. A kanonokok és szerzetesek kisded csoportjainak használa14. RÉVÉSZ, i. m. 25 — 27. 1. FRANKL, i. m. 7—9. 1. A kelet-európai reformációról ISERLOH, Erwin—GLAZIK, Josef—JEDIN, Hubert: Eeformation, katholische Reform und Gegenreformation. Freiburg—Basel—Wien, 1967. 324 — 341. 1. = Handbuch der Kirchengeschichte. Hrsg. von Hubert JEDIN. IV. Bd. 15. GULYÁS Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Bp. 1931. FITZ József: A magyar könyv története 1711-ig. Bp. 1959. 106—137. 1. 208