AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)
III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Berlász Jenő: Könyvtári kultúránk bontakozása a 16—17. században
közül 7 ide esett és itt dőlt romba. Kalocsa 1529-ben, Pécs és Esztergom 1543ban, Vác 1544-ban, Veszprém 1549-ben, Csanád és Eger 1596-ban került török kézre s szűnt meg kulturális tényező lenni. 3 Voltaképpen tehát az országnak egész középső része kulturális parlaggá változott. Lehet, hogy ha a püspökök plébániai szervezetükkel — a balkáni görögkeleti egyházfők példájára — helyben maradtak volna, csak hanyatlás, de nem pusztulás lett volna e terület osztályrésze. A katasztrófát a szerzetesrendi monostorok (kolostorok) sűrű hálózatának hasonló okból bekövetkezett romlása tette teljessé. Az országnak mintegy 200 monostora közül legalább 50—60 itt működött. Hogy csak a legnevezetesebbeket említsük, a monarchális rendek házai közül a hódoltságon állt a bencéseknek pannonhalmi, bakonybéli, tihanyi, szekszárdi, bátai, pécsváradi és szentjobbi apátsága, valamint a cisztercieknek zirci, pilisi, pásztói, cikádori és péterváradi központja; a koldulórendek részéről a domonkosoknak és ferenceseknek a püspöki székhelyeken, valamint Budán, Pesten és több más jelentékenyebb városban települt számos kolostora; végül a remeterendek részéről a pálosok budaszentlőrinci, pilisszentkereszti és márianosztrai monostora. A török vész kezdetén mindezek s nagyrészt a többi kolostorok is elnéptelenedtek, elpusztultak. Csupán egy rend akadt, amelynek volt bátorsága a veszélyekkel szembenézni, s működését, ha lehetett, a török uralom alatt is folytatni: a ferencesek. Nagy érdemük, hogy a hódoltságon 150 éven át több rendházukat (a szegedit, kecskemétit, gyöngyösit és andócsit) fenntartották s egyrészt missziós tevékenységgel iparkodtak a védelem és gondozás nélkül maradt népet gyámolítani, másrészt kulturális intézményeiket (kódex-könyvtáraikat s esetleges iskoláikat) megmenteni. 4 Mit jelentett kulturális szempontból a püspöki székhelyek és kolostorok pusztulása? E kérdés felvetésekor elsősorban humanista főpapjainknak, a Corvina-könyvtárral egyidejűleg kialakult híres gyűjteményei jutnak eszünkbe: a VITÉZ Jánosé, JANTTS PANNONIUSÉ, KÁLMÁNCSEHI Domokosé, NAGYLTJCSEI Orbáné, BAKÓOZ Tamásé, SZATHMÁRI Györgyé és a többieké. Ugyan mi lett ezekkel? De még fontosabb tudni, mi lett a sokkal régebbi s nem kevésbé becses anyagot őrző egyházmegyei könyvtárakkal? Mert hangsúlyozni kell: a humanista püspöki tékák nem a püspökség, a diocesis intézményes jellegű gyűjteményei voltak, hanem magánjellegű, személyhez kötött könyvtárak. Az egyházmegyéknek külön könyvállományuk volt, amelyet őrzőhelyükről a püspöki (érseki) katedrálisról székesegyházi könyvtárnak, a fenntartó és gondozó testületről káptalani könyvtárnak nevez a történetírás. Hasonló intézményi jellegük volt a kolostori könyvtáraknak is: a szerzetesi testület közös tulajdonát alkották s nemzedékről nemzedékre szálltak. 5 Ami a kéziratos gyűjteményeknek tartalmi értékét és ebből eredő társadalmi 3. KARÁCSONYI János: Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban. 3. kiad. Veszprém, 1929. 113-114. 1. 4. MÁIYTTSZ, i. m. 211. KARÁCSONYI, i. m. 65 — 75., 176. 1. 5. Szorosabb értelemben káptalani — nem egyházmegyei — tékák a püspöki székhelyeken kívül működő ún. társaskáptalanok könyvgyűjteményei. MÁLYUSZ, i. m. 59—69., 107 — 120. 1. BÉKBFI Rémig: Székesegyházi iskoláink szervezete az Anjoukorban. Bp. 1897. 3. 1. — GULYÁS Pál: A könyv sorsa Magyarországon. I. Bp. 1961. 150 — 174. 1. — VORSTITJS, Joris: Orundzüge der Bibliotheksgeschifte. 4. Aufl. Leipzig, 1948. 205