AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

egyre több művészi becsvággyal dolgozó tervező kezdett működni. A bécsi iskola (BEIOSCHI) hatása BTTRGHARDT Ármin, KÉRY Adolf, CSAPÓ Jenő, MOLNÁR Árpád művein könnyen felismerhető. Valamennyiőjüktől őriz gyűjteményünk egy-egy képet. Közben már hazai talajon is jelentkezik a mást, az újat akarás vágya. Egyre többeket foglalkoztat a színpadművészet elméleti megalapozása, a technikai lehetőségek tágítása, a díszlet és jelmez szerepének újrafogalmazása, a szcenikában betöltött funkciójuk felismerése és érvényesítése. A nyugati színjátszás útját és eredményeit figyelő művelt színházi embereink mind elméleti, mind pedig gyakorlati, rendezői oldalról próbálják megközelíteni e kérdést, s próbálnak maguk is belekapcsolódni ebbe az új, izgalmas áramkörbe. HEVESI Sándor, MARKUS László, BÁRDOS Artúr, KÉMÉNDY Jenő — és még folytathatnók a sort — számos cikkben fejtegeti a megújulás témáját. A Thália Társaság, majd az 1910-es évektől ennek nyomába lépő sok kísérleti színházi vállalkozás mind kitűnő gyakorlati műhelye volt az újító gondolatoknak. Kár, hogy ebből a mozgalmas korszakból csak egyetlen eredeti dokumentuma van Tárunknak. De ez igazi csemege: MÁRFFY Ödönnek, a Nyolcak egyik kiváló tagjának aquatinta rajza D'ANNTJNZIO Holt város című drámájához, 1907-ből. MÁRFFY a tervet a Thália Társaság számára készítette s ez egyben egyetlen színházi díszlete is. Az imént említett nevek közül KÉMÉNDY Jenő volt az, aki a színpadkép megújításának ügyét a színpadtechnika reformja felől próbálta megközelíteni, írásban, gyakorlatban sokat foglalkozott e témával. Tevékenységét és jelentőségét KERESZTTJRY Dezső méltatja részletesen egy tanulmányban.

29 Színpadi gépezeteken kívül tervezett KÉMÉNDY díszleteket is, amik javarészt elpusztultak s csak képekről ismerjük őket. Kosztümterveinek 1855 darabból álló gyűjteménye viszont 1951 óta a mi tulajdonunk. Ekkor ajándékozta nekünk az Operaház. KÉMÉNDY Jenő (1860—1925) 1898-tól tartozott az Operaház kötelékébe, ami a Nemzeti Színházzal közös vezetés alatt állott s így ez utóbbinak is sok jelmezt tervezett. Munkássága a jelmeztervezés területén is új korszakot nyitott. Véget vetett annak az egyébként világszerte gyakorolt szokásnak, hogy a színészek saját tervezésű kosztümökben lépjenek színpadra. Ez egyéni ízlésbeli túlkapásokra, stiláris zűrzavarra vezetett. Tisztában volt azzal — hiszen a meiningeniek példáján megtanulhatta —, hogy a jelmez szerves része a színpadképnek, funkciója van; kitűnő gyakorlati érzékével, jó ízlésével hamarosan rájött, hogy ehhez a funkcióhoz hogyan vezet az út. „Minden kornak megvannak — írja — a maga szövetmintái és díszítései éö ha az ember némileg korhű dolgokat akar csináltatni, arra is ügyelnie kell, hogy necsak a szabás, de a szövet is jellemző legyen." Tudta, hogy ez a látszatra aprólékos realizmust sejttető korhűség a fény és távolság hatására módosul, hogy a színek értéke a mesterséges világítás következtében egymáshoz viszonyítva változik, hogy a korhűséget nem szolgaian kell értelmezni, mert azt mai szemmel nézi a néző. Utalt arra is, hogy a szereplő alakját, amely éppen a jelmez következtében előnytelenül alakulhat, hogyan kell korrigálni — a jelmez segítségével.

30 Gyűjteménye rengeteg „jegyzetet" tartalmaz. Stílusok, korszakok, nemzetek viseletének sajátos elemeit vázolta fel 29. KERESZTÚR Y Dezső: Az önálló magyar opera- és balett-szcenika kialakulása. = Az Országos Széchényi Könyvtár Evkönyve 1972. 30. KÉMÉNDY Jenő: Színházi kosztümök. = A színház. 2. évf. 1904. 21. sz. 346. 1. 171