AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Wix Györgyné: Egy „XVIII. századi magyar anonim-lexikon" összeállításának problémái

A téma elhatárolásának problémái Időhatárok. A lexikon anyaggyűjtését a 18. század határolja, 1701-től 1800-ig, mégpedig a feloldott címek kiadásának évét figyelve. Ez szükségszerűen vissza, s előre is mutat: újabb kiadások viszik tovább a korábbi évtizedek — sőt századok — néhány alkotását, s a 18. századból is újra, s még mindig névtelen kiadásra kerül néhány mű a 19. században. Ez a téma kiszélesítésére csábít, a korszak rétegeit vizsgálva azonban első pillantásra kiderül, hogy a század korlátain belül is sokrétű anyaggal kell szembenézni. A magyar irodalom — az irodalom kifejezést még az írott alkotások összességére értve — névtelen publikálóinak „virágkora" ez a század. Mégis — nagyjában, egészében — két nagyobb egység dominál. A század első felében az egyházi szerzők (ferencesek, piaristák, de főképpen jezsuiták) publikálják műveiket anonim halhatatlanságot keresve. Irodalomtörténeti érdekű művek is születnek így: a magyar történelem, a magyar földrajz szerzetesi szemmel és felfogásban ugyan és barokkos latinsággal, ekkortájt szólal meg irodalmi formában. A század végére, negyedik negyedére korlátozódik a másik nagyobb egység: a politikai röpirat-irodalom, amely szükségszerűen anonim, legyen bár felvilágosult szerző jakobinus mondandója, vagy klerikális szemszögű munka. E két, nem csupán mennyisége miatt jelentős csoport között harmadikként — számában igen jelentősen — szerepel az alkalmi költemények, magyar és latin ódák, halotti méltatások stb., stb. serege, amely inkább a méltatott személyre vonatkozó adatai miatt lehet kultúrhistóriai érdekű, mint a feloldandó szerző miatt, de a címleíró könyvtáros számára legalábbis problémát jelent. Még számos kisebb réteg felbontására kell vállalkozni, csupán e századra korlátozva munkánkat, így pl. a magyarítások eredetijei esetében, akár a századeleji áhítatos irodalom, akár a századvégi szépirodalom alkotásai síkján. Többet markolni (például az 1848-at közvetlenül követő anonim memoár- és röpiratirodalom csoportját) már nem tűnt reálisnak. Földrajzi—nyelvi határok. A cím „magyar"-nak kívánja vállalni a készülő lexikont. Határai ennek megfelelően valójában nem földrajziak, nem is nyelviek: magyar vonatkozásuk szabja meg idetartozásukat. Magyarországi megjelenés, magyar szerző külföldön megjelentetett műve, sőt magyar tartalmi vonatkozás egyaránt szerepel majd a címanyagban: vagyis mindaz, amellyel feltehetően a magyar irodalom- és történettudomány kutatói, a magyar könyvtárosok, könyvkereskedők, könyvgyűjtők elsősorban találkoznak. Itt is szembeötlően adódik az ellenvetés: amott indokolatlanul szűk korlátok, míg itt ugyanúgy indokolatlanul tág határok. Hogy miért nem fordítva könnyített munkáján a szerkesztő? Mert fontosabbnak érezte az olyasfajta elhatárolást, amelyben a magyar szerző politikai paszkvillusa akkor is szerepel, ha történetesen Bécsben jelent meg németül, hasznosabbnak a kutató számára, ha a hely nélküli magyar vonatkozású műnél nem kell előbb kiderítenie, hol jelent meg, s azután keresni a szerzőt. A szerzői névtelenség határai. „Anonim (gör. »névtelen'): olyan mű, amelynek alkotója nem ismeretes. ~ szerző az a név szerint ismeretlen személy, aki az ~ művet alkotta (pl. Anonymus)", definiál az Űj Magyar Lexikon. A könyvtárosi megfogalmazás a kört ennél szűkebbre vonja, s a kézikönyv anonim-lexikonnak 58