AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: A Times és Magyarország az 1904—1906-os politikai válság idején

hogy mindkét félnek szívből gratulálhat ellentéteik megoldása alkalmából. Ezzel jó esélye van, hogy biztosítani lehet azokat a fontos érdekeket, amelyekre az angol megfigyelők mindig nagy súlyt helyeztek".

132 Ez az értékelés nem egyezik meg a magyar történetírásnak a paktumról vallott felfogásával, sem pedig a magyar közvéleménynek a gyors kiábrándulást követő hangnemével, de az adott pillanatban a társadalom „rendjének" minden híve — így STEED is — csak üdvözölhette azt. A megegyezés megnyitotta az utat a Monarchia külpolitikai aktivitásának feléledése előtt is, amitől STEED olyan sokat várt, de ami rövidesen oly irányt vett fel, ami nem felelt meg a brit külpolitika elképzeléseinek. Az április 7-i számban vezércikk is köszöntötte a megegyezést. Lényegében tudósítója értékelését ismétli meg, de hozzáteszi, hogy a legfontosabb az általános választójog elfogadása, tekintve a korábbi kifejezetten szűk választójogot, amely „gyakorlatilag a politikai hatalom monopóliumát biztosította a magyaroknak," akik alig teszik ki a lakosság felét. „Nehéz megmondani, hogy az általános választójog milyen eltolódásokat fog eredményezni a politikai hatalomban", hiszen a műveltségi cenzus egyelőre kedvezni fog a magyaroknak, „de valamilyen eltolódás elkerülhetetlenül be fog következni, és a magyarok politikai géniuszának újabb próbája az lesz, mennyire tudják magukhoz vonzani a választójoggal felruházott nemzetiségeket". Ez a nézet elüt a korábbi vezércikkekben a radikális választójogi reformmal szemben hangoztatott fenntartásoktól és minden bizonnyal nem független az angliai választásokon 1906 januárjában a liberális párt által elért nagyarányú győzelemtől, amelynek során több mint ötven munkásképviselő is bekerült a westminsteri palotába. A továbbiakban a cikk megelégedését fejezi ki, hogy új politikai és társadalmi kérdések veszik majd át a király katonai előjogai fölött zajló vita helyét, majd megismétli a Magyarország iránti („melynek politikai jellegzetességeiben hasonlóságot látunk a mieinkkel") angol barátságot és biztosítja a magyarokat, hogy a válság alatti kommentárokat „csak a kettős monarchia egészének jóléte iránt tanúsított pártatlan érdeklődés" diktálta. „E válság megoldása nemcsak a magyarok számára lesz előnyös, hanem az egész Monarchia, sőt az egész európai hatalmi rendszer számára is, amelynek a Monarchia részét képezi."

133 A kormánylistát STEED örömmel fogadta, 1867 óta a legerősebb minisztériumnak nevezte, és egyes tagjait bemutatva olyan elismerő jelzőkkel illette valamennyiüket, még régi béte noir-ját, APPONYIÍ is, amit velük kapcsolatban eddig sohasem használt. Ezen nincs okunk csodálkozni, hiszen az újságíró számára fontos volt, hogy az új kormányhoz is jó kapcsolatok fűzzék, márpedig a koalíció előtt volt mit jóvátennie. Ettől függetlenül is, bár a megegyezés részletei, a kapituláció mértéke ekkor még nem volt ismert, STEED nagyjából ilyen mértékű engedményeket kívánt a koalíciótól kezdettől fogva, s most csak azért hibáztathatta őket, hogy miért nem fogadták el ezeket a (sőt jobb) feltételeket már korábban. STEED számára a londoni szerkesztőséggel szemben is nagy személyes diadal volt a megegyezés. Április 12-én BELL

134 és CHXKOL egyaránt levélben gratulált neki. A külpolitikai részleg Angliába hazatérő vezetőjét különösen közelről érintette a kérdés: ,,.. . amikor vasárnap Doverben kezembe vettem az Observer-t 132. Uo. 133. TT, 1906. ápr. 7. 11. 1. 134. BELL levele STEEühez, 1906. ápr. 12. PHS Papers. 406