AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

színt, anyagot, fényt, mozgást, minden kivitelező eszközt a mű hangulatának, erőjátékának, drámai menetének szolgálatába állítson. A részletek helyett az egészre kellett — s lehetett! — figyelnie; a játszó, éneklő, táncoló személyek testi valóságát éppúgy feloldhatta — s ha kellett, fel is oldotta — a fények, mozgások esetleg teljesen elvont egységében, mint az igen gyakran csak jelzett, tehát rendkívül könnyen mozgatható térelemeket, amelyek már maguk is cselekvő, árnyszerű vagy valóságos plasztikájú részei lettek a színpadi látványnak. A színpadkép tehát a játék keretéből a színpadi produkció összhatásának egyik igen fontos hordozójává lett. Hogy ez a fejlődés a magyar színpadokon, főként az Operaház színpadán mikor, hogyan, milyen átmenetekkel folyt le, még alaposan megvizsgálandó; mi is főként a díszletművészet alakváltozásairól s jelentős művelőiről szólhatunk csak. E téren jóformán minden előmunkálat hiányzik. Hogy OLÁH már a nem zökkenő, s válságmentes fejlődésnek fennsíkján tűnik fel: nem véletlen. Néhány előfeltételről volt is szó. Külön ki kell azonban emelni kiváló képességét munkatársai megválogatásában. Rendezőként — egymást versengve-tanítva — főként NÁDASDY Kálmánnal működött együtt, karmester-munkatársa FERENCSIK János volt; de nagy befolyással volt az Operaház jeles világítómestereire — akik közül különösen KOENAI Jánost kell kiemelni — s olyan kitűnő koreográfusaira, mint BRADA Ede, CIBPLINSKI Jan, HARANGOZÓ Gyula; máig sem méltatták eléggé a színpadi világítóművészet és a balett magyarországi fejlődésében játszott fontos szerepét. Tanítványaiból munkatársakat, barátokat s méltó utódokat tudott nevelni. Hadd idézzem itt egyik munkatársának és utódjának, FÜLÖP Zoltánnak a személyes élmény hitelével teljes jellemzését: „Az alapot, amire a maga művét építette nem csak a műben felidézett kor történelmi vagy földrajzi ismeretei adták; Oláh a kor szellemét engedte magára hatni úgy, ahogy az az irodalomban, zenében, képzőművészetben megvalósult. Színpadképei csak féllábbal álltak a történelmi, földrajzi hitelességű talajon, kompozícióinak másik felét saját képzeletvilágának líraisága tette ki. Kulturáltsága azonban soha nem engedte meg, hogy a szárnyaló képzelet elragadja. Legendássá vált, hogy nem tűrte meg a legkisebb inkorrektséget a kor felidézésében. A ,korrektsóg' nem az ,eredeti' részletekhez való ragaszkodást jelentette számára. Legnagyobb ereje abban nyilvánult meg, hogy tudta, mit kell megmutatni s mit kell elhagyni. Merészen egyszerűsített, ha arra volt szükség, merészen halmozott, ha így lett teljessé az illúzió. Szinte évtizednyi pontossággal ismerte a neki fontos nagy stíluskorszakok árnyalatainak időrendjét. Emlékezetesek idevágó beszélgetései. Kezébe kerültek pl. egy-egy világhíres produkció képei, s megjegyezte: ,szép, szép, de engem zavar, hogy ez vagy az az építészeti motívum csak évtizedekkel később jelentkezik a valóságban.' Rajztudása kivételes volt. Ha szükséges volt, túlszárnyalta a Bibiena testvérek csodálatos perspektíváit, ha kellett Gordon Craig monumentális síkokkal építkező kompozícióit követte. Ha egy előadás megtervezése közben egy Pompeji-beli freskót vagy egy Breughelt, Tiepolót tanulmányozott, annak valahol mindig megvolt a maga jó oka és eredménye. Ifjúkorától csodálta az olasz középkor és reneszánsz művészetét; ez mindvégig egyik legfőbb sugalmazója is maradt. Respighi ,Láng'-jának olaszországi bemutatója után Radnai Miklós rövidesen Oláh Gusztávra bízta a magyar előadás megvalósítását. 0 fanatikus lelkesedéssel maga tervezett mindent s oly páratlan sikert aratott, hogy az előadást bemutatták a firenzei Maggio Musicalen. Az olasz sajtó elragadtatottan írt róla; az egyik nagy lap zenekritikusa pl. ezt: ,a budapesti Operaház előadásában, Oláh Gusztáv rendezésében és díszleteivel ismertük meg Respighi operájának, a Lángnak monumentális szépségeit'." OLÁH a nagy összegezők közé tartozik. Ezért tudta — oly korszakban, amely nem nagyon tűrte a merész kísérletezést — a magyar színpadi képzőmű360