AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

szerelt fel. Ezen bábokkal helyettesítette az embereket, de barátaival együtt mondta — esetleg írta — a szükséges szövegeket, játszotta a zenét. Érettségi után a Műegyetemen folytatta tanulmányait: építésznek készült; a térszerkezetek mérnöki problémáival később is alaposan foglalkozott. Elvégezte a Zeneakadémiát is; kitűnően zongorázott; hangversenyeken nem egyszer kísérte előadóművész barátait: a zene teljes világában gyakorló zenészként is tájékozódott. Emellett alapos képzőművészeti tanulmányokat folytatott: színpadvázlatait ezért is készítette mindig egyedül. Sokat utazott: a helyszínen ismerte meg azokat a tájakat és műalkotásokat, amelyeknek lényegét, motívumait, hangulatát műveiben ihlető forrásként hasznosíthatta. Elbűvölő társalgó, jó sportoló volt; négy nyelven beszélt természetes könnyedséggel. Nem csak a hazai terepet ismerte tehát: otthon volt az európai művészet minden színhelyén, fő műhelyeiben, irodalmában. Kivételes képességeit kivételes céltudatosság, munkabírás, az önképzés, s az alkotó kísérletezés szenvedélye fogta össze egyetlen életmű felépítésének szolgálatában. Még szórakozásait is ez alapvető érdeklődés szerint válogatta meg. Soha nem szűnt meg tanulmányozni a képzőművészet klasszikus nagyságait, újra felfedezett egykori értékeit, modern kísérleteit és eredményeit. Munkájában kifáradva a házi-zenélésben keresett pihenést; e kamarazenélések résztvevői közt igen sok világhírességgel találkozunk. Az egész világ érdekelte; egy modern reneszánszember sokoldalúságával szívott fel mindent, amit alkotásaiban felhasználhatott. Mert, bár rendkívüli hajlékonysággal tudott idomulni az arculatát, ízlését változtató kor egymással gyakran szöges ellentétben álló elvárásaihoz: alkotásainak személyes magvát, egyéniségének autonómiáját a legnehezebb körülmények közt is sikerült megőriznie. Az érdeklődésnek, önképzésnek, alkotó, kísérletező s megőrző szenvedélynek, látvány, zene, cselekmény, szó és mozdulat egybeötvözésének ez a kivételessége szinte természetes magától értetődéssel vezette el az opera műfajához. E képességek együttműködésével vívta ki a maga területén az első helyet. Elődei inkább csak mellékfoglalkozásként lettek színpadtervezők: számára ez volt az egész életét betöltő szenvedély. Első e művészet kizárólagos specialistái közt. Azt gondolom, a legboldogabb alkotók közé tartozott: biztosan, természetes könnyedséggel hozta létre életművét, s ez a munka betöltötte egész életét. Gyakorlati munkáját az Operaházban még KÉMÉNDY mellett kezdte 1921ben; a Nemzeti Színházban HEVESitől kapta az első jelentős megbízatásokat; sokat tanult MÁRKUS Lászlótól, de — ismétlem — az egész világ színházi, operai életétől, nagy mestereitől. 1927-ben, 26 éves korában már az állami színházak szenikai főfelügyelője, 1936-ban az Operaház főrendezője lett, s az is maradt, különféle megjelölésekkel, 55 éves korában bekövetkezett haláláig. Rengeteget dolgozott a Nemzeti Színházban, de más színházakban is, az Operában, de vidéken is, szabadtéri színpadokon; Magyarországon és külföldön. Munkáinak jegyzéke maga kitesz egy kötetet; nehéz belőlük a legfontosabb műveket kiemelni. Nem egy jelentős operát maga rendezett és másokat többször is bemutatott; BARTÓK Kékszakállú hercegéhez és A fából faragott királyfihoz egymástól igen különböző díszleteket készített; világsiker jutott osztályrészül nem egy színpadi kompozíciójának — pl. RESPIGHI A láng c. operájához, PUCCINI Bohéméletéhez, VERDI Don Carlosához, MOZART Don Oiovanni]ahoz, Varázsfuvoláikhoz több változatban is készített díszleteinek; számos magyar opera — főként a megújított Bánk bán meg a Háry János sikerének kivívásában oroszlánrésze volt. A klasszikus 357