AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

tőségük megnövekedésének vagy elhalványulásának arányában — mindig szó is esik. Ritkábban beszélünk azonban arról a társadalmi közegről, amelyben ezek a mutatványok létrejönnek, a célokról, amelyeket szolgálnak, a gazdasági, technikai feltételekről, amelyek meghatározzák őket. Ha az önálló magyar díszletművészet kialakulásának menetét a maga valóságában akarjuk követni, ez utóbbi feltételeket kell tehát legelőször szemügyre vennünk. Amikor az önálló, már modern értelemben is színháznak vagy operaháznak vagy balett-teremnek nevezhető intézmények Európa-szerte kialakultak, a történelmi Magyarország részben hadszíntérré, részben e hadszínterek mögöttes országrészeivé lett, amelyeken át az egymással itt mérkőző világhatalmak csapatai vonultak ide-oda. Látványosság tehát volt ugyan elég, de azok nagyrészt szabad téren játszódtak le, s más célok szolgálatában, mint a színielőadások. Ezt figyelembe kell vennünk. A különszakadt országrészekben, ahol mégis fennmaradhatott, vagy tovább fejlődhetett az udvari vagy városi élet, minden színjátszás otthona, melegágya: az utóbbi nagyrészt más, nyugodtabban élő országok színjátszó, táncos és énekes művészetének hatása alatt vagy egyenesen azok részeként élt, fejlődött, változott a változó korszakok ízlése, lehetősége szerint. Amikor a török nagyhatalom visszavonulásra kényszerült, s a történelmi Magyarország részei nagyjában újra egymáshoz kerültek, az ország a Habsburg birodalom része lett. A 18. század fejlődésére tehát elhatározó befolyást gyakorolt a német, pontosabban a bécsi — s ebben az olasz, francia — színházi élet. MÁRIA TERÉZIA Magyarországának főúri rezidenciái, városai, iskolái szinte kivétel nélkül ösztönszerűen is a birodalom központjára figyeltek. II. JÓZSEF és FERENC császár központosító abszolutizmusa idején pedig kellett is, hogy odafigyeljenek: akár azért, mert elfogadták a germanizáló egységesülés törekvését, akár azért, mert ellene fordultak. Ne feledjük, hogy az első magyar kőszínházakat a „hazafiság" emelte „a nemzetiségnek", ahogy ezt a balatonfüredi színház homlokzatára — de másokéra is — felírták. S ne feledjük, hogy a magyar fővárosban, Pesten először csak a Pesti Magyar Színházat hozták létre, a minden jóval felszerelt Pesti Német Színház szerényebb versenytársaként, s hogy azt — mivel a nemzeti öntudatosodás társadalmi erői hozták létre — csak később nevezték el Magyar Nemzeti Színháznak. Kezdetben az opera és a balett a drámával együtt szerepelt a magyar vándorló és állandó színházak műsorán. A műfajok hosszú időn át nem is alkakítottak ki külön társulatokat. Kiváló színészek és színésznők népszerű énekesek és énekesnők is voltak. Még kevésbé hoztak létre külön stílusú, sajátos felszerelést, díszlet- és jelmezkészletet. Magyar tárgyú és magyaros jellegű operákat írtak ugyan már a 19. század második harmadától kezdve. Ezekhez szükség volt olyan díszletelemekre is, amelyek valamilyen magyarosnak érzett helyszínre utaltak; nagyobb szerep jutott bizonyos, a verbunkos zenéhez, meg a magyarosnak tartott táncokhoz kapcsolódó táncelemeknek; még jelentősebb az akkorra már elég nagy hagyományokkal — politikai színezetűekkel is! — rendelkező magyar úri és népi jelmezeknek. Önálló színpadkép-formáló művészetről azonban akkor még azért sem beszélhetünk, mert ilyenre igény sem merült fel. A magyaros jelmez és tánc egymagában is kielégítette azt a közönséget, amely a színházban hangsúlyozottan magyar hangulatot, élményt, látványt keresett. De hiányzott a sajátos magyar színpadkép-formáló stílus kialakulásának egyik legfontosabb előfeltétele is. Díszlettervezést a csak jóval később létrejött 344