AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Egy elfelejtett magyar szlavista

ebből azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Elfogadja a „csúdok" egyeztetését a finnekkel, de cáfolja, hogy a csúdok földjén vagy Ugoriában szlávok is laktak volna. NESTOR és LOMONOSZOV nyomán hisz az ugorok (ugrok) és a magyarok azonosságában; a szláv—magyar érintkezéseket fontosaknak tartja, e kérdésben PELCL Geschichte der Böhmen c. könyve a vezetője. LANOSOVIC Budán, 1795-ben kinyomtatott „szlavóniai" nyelvtanát és szótárát, e könyv harmadik kiadását említve a magyar—szláv nyelvhasonlításnak a FoGARASi-énál megalapozottabb lehetőségeire utal. Ehhez tegyük hozzá, hogy a nyelvhasonlításra dalmáciai-magyar Miatyánkat hoz példának, Antonius VERANTIUS nyomán, majd a régi szláv (szerb és más déli szláv) nyelvemlékeket SAFÁRIK után tárgyalja. Mindezek alapján tisztán áll előttünk az etimológiától tartózkodó, a szlavisztika újabb eredményeit LoMONOSZov-tól, DoBROVSKY-tólKARAMZiN-on át SAFÁRiK-ig fölhasználó tudós igyekezete, hogy a nyelv- és a történettudomány vitás-problematikus kérdéseiben eligazodjék. Másik korai művében

13 a nemzeti állandóság (— fennmaradás) „bástya védfalait" a „vértiszta" leszármazásban, a nyelvben és a constitutióban látja. Ebben már engedményt tesz a korában nagyhatású HORVÁT István fölfogásának, akinek szuggesztív őstörténeti ábrándjai sugallták részben KÁLLAY véleményét. De tudósunk nem lenne a felvilágosodás gyermeke, ha néhány oldallal később nem szögezné le: „A história ott kezdődik, hol a rege megszakad...", s evvel a göttingai mesterek, elsősorban HEYNE

14 gondolatait tolmácsolva, a mítoszt, a regét és a történelmet választja el egymástól célja, jellege és módszere szerint. A finn—magyar nyelvrokonság mellett foglal állást, s ez akkor még korántsem volt oly természetes, mint ma. Akkor még a nyelvészek többsége (nemcsak az önkényesen magyarázó HORVÁT István vagy a dilettáns, a szanszkrit—magyar rokonság mellett kardoskodó SZABÓ József) „előkelőbb" — török vagy más keleti — eredetet tartott csupán a magyarsághoz méltónak. KÁLLAY azonban a mítoszt és a regét a maga helyére utasította, s a történelemben pragmatikus álláspontot foglalt el. Ezért ellenzi a túlzott jövevényszó-kutatást, különösen pedig azt, hogy a félrevivő szónyomozásokból egy nemzet őstörténetére következtessenek. KÁLLAY követelése jogos: „kritikai szótár"-t sürget e tárgyban. LESKA, DANKOVSKY és mások jelentős, de épp a tudományos apparátus kényszerű hiánya miatt kevéssé meggyőző munkái, talán az első nagy — magyarországi vonatkozású — szlavisztikai vita tanulságai,

15 valamint elsősorban J. DOBROVSKY hatása késztethették KÁLLAY-t e jogos sóhaj lejegyzésére. DOBROVSKY-IIOZ tér vissza, mikor a nyelvhasonlítás érvényességi körét vonja meg: a cseh tudós fedezte föl, hogy a szláv és a skandináv nyelvek között sok a hasonlóság, „de azért nem következtet azokból egy vagy más nemzet polgári állapotára". S ahogy az egyoldalú etimologizálást elítéli, úgy nem fogad el semmilyen megállapítást sem, amely ellenkezik a logikával, illetve amelyet nem érez eléggé bizonyítottnak. „A sláv litteratúra fő bajnokai, Karamsin, Dobrowsky, Surowiecki

16

, Schaffarik, Pallacky (!) és Muchart legrégibb lakossaivá tévén Európában a sloveneket, kiket a régi Venedi, Enedi, Vinidi népekkel egy nemzetnek vesznek, 13. A magyar nemzetiségről. Pesten 1836. 14. De fide historica aetatis mythicae. Göttingen 1798. 15. FRIED István: A magyarországi szlavisztika kezdeteihez. = Helikon Világirodalmi Figyelő. 10. 1964. 295 — 302. 16. Sledzenie poczqtków narodów slowianskich. 1820 erősen hatott SAFÁKlKra. 294