AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Berlász Jenő: Újabb információk Istvánffy Miklós tékájáról

humanista erudícióban fogant munkáját megírta. A szerzőnek még alkalma volt kéziratát hódoló ajánlással ZSIGMOND elé terjeszteni, remélve, hogy a fejedelem pártfogolni fogja nagyszabású tervét: egy, az egész magyar történetet felölelő tudományos história létrehozását. BÁTHORI Zsigmond feje fölött azonban (az 1596-i mezőkeresztesi csatavesztés óta) egyre sötétebb politikai viharfelhők tornyosultak, s érthető, ha nem tudott komoly figyelmet szentelni BARANYAI DEOSI ügyének. így a jeles tudós a marosvásárhelyi gimnáziumban, ahol tanárként működött, hiába várta a mecénási kegy megnyilvánulását.

28 BÁTHORI Zsigmond lemondásával és eltávozásával előállt új politikai helyzetben azonban ismét remélnie lehetett. Amikor megtudta, hogy a királyi biztosok egyike, ISTVÁNFFY Miklós jeles humanista, a páduai egyetem neveltje, egyszersmind Magyarországnak a király után első közjogi méltósága — nem mulasztotta el kísérletét megismételni. Adandó alkalommal felhívta a propalatinus figyelmét Commentárjaira, s vele összefüggő nagyszabású tervére. A nagyúr és a professzor érintkezéséről semmiféle értesülésünk nincsen, mégis bizonyosra vehető, hogy ISTVÁNFFY kedvező választ adott a folyamodónak. A bemutatott művet ui. — okkal — annyira kiválónak találta, hogy a nála levő kéziratot íródeákjával teljes egészében lemásoltatta, majd saját kezűleg átjavította, így keletkezett kódexünk második összetevője. BARANYAI DECSI művének ezt az ISTVÁNFFY-féle másolatát későbbi történetíróink nem ismerték. Szövegét más kéziratpéldányokból ismerte meg az utókor. 1866-ban a ToLDY-féle akadémiai kiadás sajtó alá rendezésekor csupán két kézirat volt ismeretes; az egyik egy, DÓKA Mihály nevű Pozsony megyei nemesúr tékájából került elő, a másik PRAY György történetíró hagyatékából. A KOVACHICH Márton György által megtalált Pozsony megyei példány az IsTVÁNFFY-éval egybevágónak látszik, amennyiben ugyanannak a X. decasnak teljes I—

VI. könyvét és a VII. könyvnek 1—5. fejezetét tartalmazza. Ebből arra lehetne következtetni, hogy DECSI nem folytatta a megkezdett munkát: sem a X. decast megelőző tulajdonképpeni történeti részeket, sem a X. decast követő újabb események folyását nem írta meg. Ám ezt a feltevést legalább egyik részében megcáfolja a PRAY által fenntartott példány, amely a X. decasból további részleteket is tartalmaz, nevezetesen a VII—X. könyvet egészen, a XI. könyvből pedig az 1—2. fejezetet. Ez viszont arra vall, hogy BARANYAI többet írt meg tervbevett Históriájából, mint amennyit ZSIGMOND fejedelemnek és IsTVÁNFFYnak bemutatott. Valószínű, hogy a többlet 1598 után készült, de hogy mennyi volt, az nem tudható. BOD Péter, aki Magyar Athé?iáskboz Erdélyben széles körű forráskutatást végzett, arra a következtetésre jutott, hogy DECSI az egész Magyar Históriát megírta, s hogy vonatkozó kézirata 1603-ban ISTVÁNFFY Miklós birtokában volt. TOLDY Ferenc nem tette magáévá ezt a nézetet, ám ugyanakkor SZILÁGYI Sándor elfogadta.

29 A zágrábi ISTVÁNFFY-kódex alapján ez a kérdés nem tisztázható. Az a körülmény ui., hogy benne csupán a X. decasnak említett könyvei vannak leírva — láttuk — nem perdöntő. Nem lehet kizártnak tartani, hogy BARANYAI DECSI később megírt decasait is eljuttatta ISTVÁNFFYIIOZ, ezek azonban a propalatinus gyűjteményében külön kötetekbe kerültek. Vizsgálatot lehetne tartani arra 28. Uo. XI-XIL, XXIII-XXIV., XXVI—XXVII. 1. 29. Uo. XXV-XXX. 1. 224