AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: Magyarország az I. világháború előtti negyedszázad angol nyelvű kiadványaiban

Az összetartó érzelmek gyengítése miatt kárhoztatja a magyarokkal szembeni 1849-es terrort. * Az itt tárgyalt írások hatása természetszerűleg kettős: befolyásolták a politikusok és a közvélemény nézeteit saját nyelvterületükön, elsősorban NagyBritanniában, másrészt lehetőséget nyújtottak a hazai közvéleménynek, főként a politikusoknak, szociológusoknak, publicistáknak az európai vélemények ismeretének figyelembevételével történő önvizsgálatra. Az utóbbira azonban csak igen kis mértékben került sor, így fontosabb a külföldi közvéleményformáló hatás felmérése. Nagy-Britannia esetében 1914-ben még nem beszélhetünk sem a kritikus, sem az apologetikus irányzat győzelméről, de szemben a húsz evvel korábban szinte általános rokonszenvvel, egyes befolyásos politikai és értelmiségi körökben igen rossz vélemény alakult ki a századelő Magyarországáról. Ennek három összetevőjét különböztethetjük meg: a magyarországi politika antiliberális vonásai, a brit külpolitikai érdekek diktálta szlávbarát orientáció, s végül az angliai társadalmi-politikai gondolkodás baloldali (liberális-labourista) irányú változásai. A Magyarországról alkotott kép fokozatos megváltozását rendkívül meggyorsította a kitörő világháború, a kibontakozó hivatalosan szervezett propaganda és a politikai emigránsok (MASARYK, STJPILO és társaik) tevékenysége. E folyamat és a háborús közhangulat ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy az egykori budapesti brit főkonzul, majd pétervári nagykövet, végül állandó külügyminiszterhelyettes Arthur NICOLSON fia, Harold NICOLSON, milyen érzelmekkel kezdte el munkáját.1919-ben, mint a magyar határok megállapítására kiküldött bizottságok brit tagja: Németországgal ellentétben Magyarország iránti „érzelmeim kevésbé voltak tárgyilagosak. Bevallom, hogy akkor is — akárcsak most — heves ellenszenvet éreztem e turáni törzzsel szemben. Török rokonaikhoz hasonlóan rengeteget pusztítottak és semmit sem teremtettek. Budapest egy minden eredetiséget nélkülöző hamis város. A magyarok évszázadokon át elnyomták az alávetett nemzetiségeket, de most ütött a felszabadulás és megtorlás órája."

115 Nicolson elfogult véleményét csak a gyökeresen megváltozott megítélés végpontjaként idéztük. A bíráló irányzatnak azonban ez nem volt szükségszerű végállomása, sőt az 1914 előtti kritikák nagy többségére nem az elfogultság, hanem inkább a sok jogos megállapítás a jellemző, és már puszta jelentkezésükkel el kellett volna gondolkodtatniuk a kortársakat. A magyar sajtó által irányított közvélemény azonban csak „cseh agitátort", „pánszláv ügynököt" látott SETOÍÍWATSONban és a többi kritikusban, annak ellenére, hogy bíráló szavaik sok ponton találkoztak a magyarországi liberalizmus, radikalizmus és szociáldemokrácia számos képviselőjének megállapításaival, ahogy erre GÁL István már 1944ben rámutatott: „A magyar önvizsgálat nagy klasszikusai szinte szórói-szóra azonos hangnemben nyilatkoztak a magyar sorskérdésekről, mint az angol publicisztika radikális elméi. A különös csak az, hogy a magyar visszhang elsősorban az uralkodó rétegeknek kedvező, bírálatmentes angol magyarszakértők iránt viseltetett megértéssel. A belső magyar fejlődés szempontjából pedig csak haszonnal járt volna a szlávbarát, magyarbíráló, szociális, „baloldali" angol 115. Harold NICOLSON: Peacemaking, WW London, 1933, Constable. 34. 1. 430