AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: A „halálveszélyes apathia" ellen. (Vajda János 1863-as lapkísérlete.)

elveimről csak egy szót is le kellett volna alkudnom. Az elvek maradtak, legfölebb a viszonyok változtak. Módomban volt továbbá Vajda János barátom, az 1861. 'Csatár' szerkesztője részéről személyesen hasonló felől értesülni (...) én a jövő évi 'Sajtó' és a többi szabadelvű politikai lapok — pl. a 'Hon' vagy a 'Korunk' közt semmi elvi különbséget nem találtam és Vajda irányát úgy fogtam föl, hogy ő nagy politikai kérdések időszerűtlen feszegetése helyett inkább társadalmi és belső közéleti ügyek tárgyalását tűzte feladatává."

11 Nem változik a helyzet a lap megindulása után sem. A 10. számban arról panaszkodik ZILAHY, hogy különböző, kézzel írt névtelen levelek érkeznek a szerkesztőséghez, amelyek őt szabad véleménye kimondásától többé-kevésbé burkolt fenyegetésekkel igyekszenek elijeszteni. A kiadó, HECKENAST Gusztáv is kénytelen újólag rámutatni: „A múlt évben terjedt gyanúsító hírek az új számok megjelenésével cáfolva vannak".

12 ZiLAHYnak idézett nyilatkozatában feltétlenül igaza van. Eszmei alapjukat tekintve nincs lényeges különbség A Hon, a Pesti Napló és a Magyar Sajtó között. Az előbbiek csakúgy, mint Vajda lapja az „európai szabadelvűség", a liberalizmus talaján állnak. Közjogi-politikai tekintetben sincs köztük ellentét. Céljuknak valamennyien az osztrák—magyar megegyezést tekintik. „A remélhetőleg foganatba veendő kiegyezés alapjául" azok is, miként a Magyar Sajtó ,,az 1848-ki kormány alapot" óhajtják.

13 A liberális nemesség lapjai sem „feszegetik" az „időszerűtlen nagy politikai kérdések"-et. Azok magatartását KEMÉNY Zsigmond kijelentése jellemzi: „Nem volna értelme annak, ha most suttogva és en miniature ismételnők azt, amit tavai [az 1861-es országgyűlés idején] fennszóval, nem hatás nélkül, de eredménytelenül hirdettünk."

14 Az ellentétek magvát éppen itt kell keresnünk! A Magyar Sajtó új szerkesztője — DEZSÉNYI Béla szavaival élve — „akkor támadja hátba a passzív ellenállás politikáját, amikor az a siker küszöbén áll."

15 A passzív rezisztencia álláspontjának követői legalábbis így érzik. VAJDA a sikertelen 1861-es országgyűlést követő provizóriummal reánk köszöntő „halálveszélyes apathiát" mindennél veszélyesebbnek tartja. „A nagyvilágtóli légmentes elzárkózottságunk — írja — merev visszatartózkodásunk tagadhatatlan, és ha sokáig húzódnék, kárhozatos összeütközésbe hozna bennünket az immár sarkunkba ért egyetemes haladás égető kérdéseivel, melyek további elmellőzésének mindenekelőtt a haladó, liberális Európa rokonszenvének elvesztése, végeredménye pedig nemzetiségünk idegen művelődésbeni felolvadása lenne."

16 Ezért utasítja el 1862-es röpirataiban és a Magyar Sajtóban a passzív rezisztencia országos érvényre emelt középnemesi álláspontját és cselekvő politikát ajánl. Vajda — az illúziók talajára tévedve — úgy véli: egy, az 1848-fraw kivívottnál korlátozottabb önkormányzat is elegendő arra, hogy a ,,halálveszély es apathiába" sülyedt nemzeti szellemnek új lendületet adjon s megteremtse azokat a kedvező 11. Nyílt levél a „Korunk'

1

'' szerkesztőjéhez. = Korunk. 1862. dec. 31. 12. Magyar Sajtó. 1863. jan. 8., Különféle. 13. Előfizetési felhívás. = Magyar Sajtó 1862. dec. 13. 14. Pesti Napló. 1862. márc. 19. 15. DEZSÉNYI Béla—NEMES György: A magyar sajtó 250 éve. Bp. 1954. 147.1. 16. Előfizetési Felhívás. 373