AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Indali György: Kultsár István és özvegye előfizetési felhívásai a Hazai és Külföldi Tudósítások tárgyában

hogy ezekkel a lapot kívánja ékesíteni, vagy pedig külön ajándék-mellékletről van-e szó? Mikor azonban özvegye 1834-ben újévi ajándékul a „két Magyar Haza földabroszával" óhajt kedveskedni előfizetőinek, minden valószínűség szerint az utóbbi esettel állunk szemben. A három előfizetési felhívás, és főleg az első, hozzájárul ahhoz, hogy kellő módon értékelni tudjuk KÜLTSÁE István szerkesztői tevékenységét. Hazánk történetének egyik legszebb, legpezsgőbb fejezetét, a reformkort több évtizedes előkészítő munka előzte meg, főleg kulturális téren. Feltételezhetjük, hogy enélkül a Hitel sem gyakorolt volna olyan kor­szakalkotó hatást. Gondoljunk arra, hogy pár évtizeddel előbb BERZEVICZY Gergely sok szempontból hasonló szellemű művei mennyivel kisebb visszhangot keltettek. Hogy SZÉCHENYI művének már más volt a fogadtatása, s hogy a XIX. század második negyedében megkezdődött történelmünk egyik legszebb kor­szaka, abban, ha közvetve is, sok más tényező mellett, a Hazai és Külföldi Tudó­sításoknak is volt szerepe, hiszen harcolt a magyar nyelv fejlesztéséért, népdalaink gyűjtéséért, a magyar színjátszásért s olvasói számára — amennyire a lehetőségek engedték — áttekintést nyújtott az ország ügyeiről. HAZAI TUDÓSÍTÁSOK 1. Európának virágzó Nemzetei eleven bizonyságok, hogy az Országok nemzeti nyel­veiknek elterjedésével szemlátomást boldogulnak. Illy szerentsét reményihetünk mi is Felsé­ges Urunk kegyelméből, ki nyelvünket, melly már 15 esztendeig nyilván taníttatott vala, új Törvény által az Országos Hivataloknak folytatásokra felemelte. Ezen felséges Intézet buzdító jeladásul szolgálhat minden Hazafiaknak, hogy a' Nemzeti Nyelv' gyarapítására erejöket egyesíttsék. Illy nagy, illy boldogító czélra törekedni valóságos ditsőség. Én is eltökéllettem magamban, hogy Pesten olly köz Levelezést kezdjek, melly, midőn a' hazai nyelvet terjeszti, egyszersmind Országunk neveltebb Fiainak, és Leány inak hasznos mulat­ságot szerezhessen. 2. Régen óhajtotta már a' Magyar Nemzet, hogy a' Haza kebelében nyilvánvaló szava lehessen. Ezt kívánta a' Nemzeti méltóság. Kiki sajnosán érezte, hogy a' legszebb hazai híreket is, mint a' Magyar gyapjút határainkon túl kellett küldenünk, hogy onnan más színben vissza térhessenek. Ellenben a' Küföldi Tudósítások mindenféle nyelven elöntötték Hazán­kat, és, magunktól elfordítván figyelmetességünket, elszunnyasztották hazafiúi tüzünket. Azért reménylem, hogy a' Haza előtt kívánatos dolgot tselekszem, ha a' FELSÉGES TSÁ­SZÁPvI ÉS KIRÁLYI ENGEDELEMNEK szoros értelme szerént, egyedül Magyar Országot, és a' Magyar Koronához tartozó Országokat teszem figyelemetességem tárgyává, és „HAZAI TUDÓSÍTÁSOK" nevezet alatt valóságos Eredeti Újságot kezdek. 3. Igaz ugyan, hogy első tekéntettel szoros korlátok közé látszom rekeszkedni. De, a' ki észreveszi, hogy hajdan ezen értelemben vetetett Nagy Magyar Országnak nevezete; a' ki megfontolja merre terjedett Nagy Lajos, és Mátyás Király országlása alatt Koronánknak virágzó hatalma; sőt még most is Királyunk koronázásánál hány Országoknak Zászlóik lobognak; az bizonnyára, Nemzeti nemes büszkeségre gerjedvén, megismeri, hogy a' Hazai Tudósításoknak leszen mire kiterjedniök. Azon Tartományok közül el vágynak ugyan né­mellyek polgári állapotjokra nézve most tőlünk szakasztva: de bízzunk a' Magyarok Istené­ben, hogy őket Felséges Királyunk böltsessége által még valahára vissza szerezhetjük.'Noha mostani sorsokban is a' Lakosoknak állapotjok olly érezhető következéseket okozhat Hazánk­ban, hogy szükségesebb reájok figyelmeznünk, mintsem Külföldi Újságokban a' kevély Angolnak Indiai kintsekkel megrakatott hajóit számlálgassuk. 4. Ama Koronánkhoz szorosban tartozó Országokat öszvekaptsolja a'Közjó, a' költsönös segedelem, a' Hazának egysége, nem méltó é tehát a' rólok szólló tudósításokat is köz nevezet alatt összeveszedni ? Vajmi nagy haszna lehet az illyen gyűjteménynek mind a' magános életben, mind a' nyilvánvaló tisztségekben. A' Haza bővebb ismerete tanítja meg az Ifjúságot, hogy magamagát betsülje, tisztelje Hazafiait, szeresse Hazáját és Királlyát. A' ki mindég a' külföldi dolgokat szokta tsodálni, nints abban az a' szívbéli erő, hogy Nemzeti tulajdonságait 351

Next

/
Thumbnails
Contents