AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Indali György: Kultsár István és özvegye előfizetési felhívásai a Hazai és Külföldi Tudósítások tárgyában

Régi óhajtása a nemzetnek, írja, hogy végre „a Haza kebelében nyilvánvaló szava lehessen. Ezt kívánta a Nemzeti méltóság." Merész hasonlattal szólva, már az ország súlyos gazdasági függőségére is utal, mikor azzal folytatja, hogy a hazai híreket, akár a magyar gyapjút, eddig határainkon túl kellett küldenünk, hogy onnan más színben visszatérhessenek. (Ez valószínűleg célzás a bécsi riválisra is.) Ezzel szemben elöntötték a hazát mindenféle nyelvű külföldi tudósítások s elterelvén a figyelmet Magyarországról, „elszunnyasztották hazafiúi tüzünket". Jóllehet nem Kui/rsÁRon, hanem a hatóságokon múlt, hogy a lap csak magyar vonatkozású híreket közölhetett, megpróbálja ezt is ideológiai mezbe öltöztetni, mintha kizárólag honfiúi buzgóságból összpontosítaná minden figyelmét hazájára. Ugyanakkor az ország határain is kitekintő aufklärista örökségként kiskapukat keres, ahol valamennyire ki tud bújni a tilalom alól. Arra hivatkozik, hogy a Magyar Korona alá „számos országok" tartoznak, s ezekre Ő mind ki akarja terjeszteni figyelmét. Közleménye végén felkéri leendő olvasóit, hogy bocsátkozzanak vele levelezésbe, s tudósítsák őt minden érdemleges eseményről, ami „Magyar, Erdély, Horváth, Tót, Gálicz és Ladomér, nem különben Moldva és Oláh, Rácz és Bosnya Országok"-ban történik. Igen nyomatékosan hangsúlyozza a felhívás a haza múltja és jelene ismeretének szükségességét. Ostorozza azokat, kik előtt csak a külföldi hírek érdekesek, kik csak a külföldi dolgokat csodálják. ígéri, különös gondja lesz arra, hogy a női nem is megfelelő olvasmányt találjon lapja hasábjain. Részletesen ismerteti a leendő hírlap tárgykörét, s nemcsak híradásokat ígér, de nyelvészeti, irodalmi, történeti, gazdasági tárgyú értekező jellegű írásokat is (ezek tették indokolttá a melléklap indítását). Kilátásba helyezi, hogy lapját arcképekkel, rajzokkal, térképekkel fogja ékesíteni. Befejezésül „az egész Hazának gazdagabb fiaihoz" fordul KULTSÁR, kérve őket a „Nemzet ditsőségére s országunk boldogulására" . . . „hogy ezen új igyekezetet itt a Haza közepén gyámolítani méltóztassanak." Biztosítja őket, hogy „a mivel nagylelkűségük ezen Újság gyarapítására adakozik, azt más úton Nemzetünknek és nyelvünknek javára szentelik". KTJLTSÁR következő felhívása már a lap 1808-as évfolyamához toboroz előfizetőket ; ekkor a lap mögött már másfél éves múlt állott. Büszkén állapítja meg, hogy számos egyházi és világi főrendet, nemest és tudóst sikerült olvasói sorába megnyerni. Néhány sorral később azonban kiderül, hogy távolról sem volt annyi olvasó, mint amennyit KULTSÁR István szeretett volna. Menegetődzik ugyanis, hogy az olvasók kis száma nem tette lehetővé, hogy ígéretéhez képest „hasznos és mulatságos rajzolatokkal" kedveskedjék előfizetőinek, „azon Kótákra tétetett és ki nyomtattatott Himfi Dalián kívül, mellyel az első fél esztendőben kedveskedtünk, és azon Tsomoszló rajzolatján kívül, mellyel ezen fél esztendő végével fogunk szolgálni." Az az ígérete is erre mutat, hogy az olvasók szaporodtával a „szép Mesterségeknek és a Mezei Gazdaságnak" több figyelmet tud szentelni. Ügy látszik az 1806-ban kibocsátott felszólítás, mely szerint az olvasók küldjenek tudósításokat lakóhelyük eseményeiről, nem maradt hatás nélkül. Büszkén számol be a lap kedveltségét bizonyító „minden számú levelek"-ről, melyeket gyakran majdnem szó szerint közölt. Ennek többek között az a haszna is megvolt, hogy „a nyelvbéli különbözőségek nyilvánvalókká lettek". Itt már minden valószínűség szerint a kezdődő nyelvújítás harcairól van szó, melyben Kultsár, bár maga retrográd ortológus nézeteket vallott, óvakodott nyíltan 349