AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovics Antal aforizmái

Országnak köz javairul gondolkodni, és itilettyeket a' Király elejébe terjeszteni".

123 ,,A* Királynak viszont kötelessége azokat meg-halgatni, tanátsokat meg-rostálni és el-rendelni."

12i A kamaraelnök teljes mértékben tisztában volt azzal a veszéllyel, mely a magyar rendi-feudális nemzetet — a nemességet — a külföldiekkel való feltöltődés útján fenyegeti. Bár a külföldi nemesek, hivatalnokok többnyire magasabb műveltséget is hoztak, puszta jelenlétük be nem olvadás esetén a „nemzetre" veszedelmesnek tűnt. Az 1741. évi országgyűlésen már éles hangok hallatszottak a hivataloknak idegenekkel való betöltése ellen. Gúnyversek jártak körbe az országban, melyek a német tisztviselőket csúfolták, de még erősebb volt a hangulat a birtokos indigénák ellen.

125 A Habsburg politika ui. hol inkább, hol kevésbé, de mindig igyekezett az indigénákat felhasználni. Nem volt ez elvi magyarellenes politika; hiszen az osztrák örökös tartományokban is alkalmazták. III. KÁROLY spanyol híveinek elhelyezése és támogatása éppúgy beleillett ebbe a tendenciába, mint a püspöki székeknek a királyi placetum alapján kedvelt emberekkel való betöltése. így történhetett pl., hogy a német NESSELRODE Vilmos és THURN Kázmér után a spanyol CIENFUEGOS Alvaro lett pécsi püspök, aki még csak kísérletet sem tett arra, hogy püspöki székhelyére utazzon, hanem Itáliában maradt. A magyar főurakat is felhasználta ez a politika az örökös tartományok német nemeseivel szemben. így kerültek szomszédos alsó-ausztriai és stájerországi birtokadományok révén e tartományok rendjei közé a BATTHYÁNYak és EszTERHÁZYak. A cél a keverés volt, az egységes, autochton törekvések tompítása az uralkodó által személyileg kegyelt más nemzetiségűek javára, legfőképpen pedig az abszolút királyi hatalom erősítése. Ebben az összefüggésben válik érthetővé MÁRIA TERÉZIA udvari fellazító törekvése, hogy Bécsben igyekezett összeházasítani különböző nemzetiségű előkelő alattvalóit, ezáltal kívánva belőlük új, engedelmes vezető réteget nyerni. Ezzel a tendenciával GRASSALKOVICS élesen szemben állt. Véleményét nem fogalmazta meg úgy, hogy éppen nevén nevezze, kikre vonatkozik, de az általános formula mögött is felismerhető, mire gondolt, mikor — mindjárt munkája elején, ezt írta: „Nem keveset romlanak leg-főbb Nemzetek idegen Feleségekkel, kik az Urokat elvonnyák Hazai gondolattyuktul; Fiaikat pedig épen magok Nemzetévé teszik".

126 Hogy itt elsősorban a magyar nemzetre gondolt az világos. Angliában, Franciaországban, Németországban az udvar nemzetibb jellegű lévén, az idegen keveredés sokkal kevésbé volt veszélyes, de a kisszámú hazai főnemesség számára ez a tendencia a teljes elidegenedést jelenthette — s mint a következmények megmutatták —, utóbb jelentette is. Tehát jól látta a veszélyt. A nemzeti fennmardás nála az ország gazdasági érdekével ötvöződik, mikor az indigénák itthon való megtelepítését követeli: „A'kik tsak Jószágoknak bírásáért Hazafivá akarnak lenni, méltán meg-határoztathatnak, hogy az Országban lakjanak és jószágoknak jövedelmit abban és nem kivül költsék."

127 Ez nemcsak az ő álláspontja volt, általános tendenciaként uralkodott a magyar nemesség körében. Politikájában világosan kifejezésre jutott az a törekvés, 123. OSZK 11/30. 124. 11/31. 125. Egy ilyen egykorú gúny vers Carmen élegiacum . . . címmel OSZK Kézirattár, Fol. Lat. 3386 alatt. 126. OSZK 1/7. 127. 1/9. 2ií* 339