AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

III. Az OSZK munkáiból - Takács Menyhért: A bibliográfiai hivatkozások, a cikk-kivonatok (analízisek), a szerz?i összefoglalások és szabványosításuk

sához olyan módon, hogy — az izgalmas regényeket reklámozó ismertetések analógiájára — csak „ízelítőt" ad a tartalmából. A kivonatok (analízisek) és összefoglalások szabványosításának leglényegesebb hatása — véleményünk szerint — az, hogy a szellemi munkát magát tehetik gazdaságosabbá és hatékonyabbá. Ennek könnyebb átlátása érdekében nézzünk meg egy analóg jelenséget, a szóról szóra való és az értelem szerinti tanulás viszonyát. Aligha vitatható, hogy az értelem szerinti tanulás előnyösebb. Előnyösebb azért, mert a bevésés sokkal gyorsabb és a megőrzés tartósabb és biztosabb. Aki szóról szóra „bevágja" az anyagot, az annak minden mondatát, minden szavát bevési, s ha csak egyet is elfelejt közülük, nem tudja többé reprodukálni a megtanultakat. Az értelmet kereső tanuló ezzel szemben csak a lényeget rögzíti emlékezetében (tehát jóval kevesebbet!), azt szinte egy pillanatással átlátja,. s így nincs kötve sem szavakhoz, sem egymásutánhoz. Hogyan történik ez a lényeg szerinti tanulás ? Formabontással. A tanulónak ki kell hámoznia a lényeget az azt kifejező szavak és a mondatok egymásutánjának formájából. Minthogy azonban a tartalom forma nélkül nem lehet meg, ez a formabontás nem egyéb, mint átalakítás. A gyakorlott tanuló bizonyos egyszerű szkémák szerint újra rendezi fejében az anyagot. A szkémát, ha elég általános, minden anyag bevésésénél alkalmazhatja úgy, hogy minden újabb memória-megterhelés nélkül egy csapással szabadul a terjedelmes, írásművenként más és más, művészi ösztönzésre néha túlburjánzó forma megtanulásától. Ha megfigyeljük az értelem szerint tanuló eljárását, észrevehetjük, hogy az akkor, amikor állandó és minden tanulásban egyformán alkalmazott szkémák szerint átrendezi a megtanulandó anyagot, tulajdonképpen szabványosít. Az írásművek tartalma felől tájékoztató művek szabványosításának tehát ugyanúgy kell eljárnia, mint az értelem szerint tanulónak. Előre meg kell szabnia azt a szkémát, amely szerint az írásmű (minden írásmű!) tartalmát át kell rendezni. Ez a szkéma a folytonos ismétlődés következtében a kutató „vérévé válik", úgyhogy az eszerint rendezett tartalmat, a formán való átrágódás szüksége nélkül, szinte tisztán kapja meg. Ez nyilvánvalóan minimálisra csökkenti az olvasással és megértéssel járó szellemi munkát. Természetesen — erre már utaltunk — felmerülhet olyan igény is, amely az írásmű tartalmának áttekintésén kívül a benne való eligazodást is megkívánja. Ehhez már nélkülözhetetlen az eredeti forma ismerete is. A kivonatok (analízisek) és összefoglalások rendeltetésszerű alakítását célzó szabványosításban rendkívül fontos ennek a kétféle igénynek szem előtt tartásán kívül a társadalomtudományi és a természettudományi, illetve technikai írások különböző formai sajátosságainak figyelembevétele. A természettudományi és technikai írások (cikkek) ugyanis e tudományok egységesebb módszere következtében, felépítésükben is „szabványosabbak", mint a társadalomtudományiak, amelyekben a művészies forma-követelmények ellenszegülnek minden ilyenirányú tendencia érvényesülésének. Ebből következik, hogy a természettudományi és technikai kivonatok — még ha alkalmazkodnak is az írásmű szerkezetéhez — szabványszerűbbek, következésképp könnyebben kezelhetők, mint a társadalomtudományiak. 270