AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Krúdy Zsuzsa: Egy régi fénykép hátára

Anyu idézte fel később szavait: ,,A kis taknyos letegezett engem". Ez talán azért lehetett szokatlan számára, mert tiszteletet parancsoló egyénisége miatt sok fiatal írótársa sem merte visszategezni. Már egészen fiatalon Gyula bácsinak szólították, s kocsmában, vendéglőben csak akkor ülhettek asztalához, ha erre ő engedély adott. Temérdek legenda maradt fent kalandjairól, virtuskodásairól, ezeknek jó' része nem hiteles. Annyi azonban bizonyos, hogy nem tűrte az aljasságot, igazságtalanságot, szemtelenkedést, hangoskodást, s a nála gyengébbeket, kisebbeket mindig pártfogásába vette. Címre, rangra, méltóságra fütyült, csak szívének kedves emberekkel barátkozott. Igen-igen kevésbeszédű volt, inkább másokat hallgatott. Mesélő kedve ritkaságszámba ment. Kárpáti Aurél visszaemlékezése szerint, ő tanúja volt egy északába nyúló beszélgetésnek, amikor apu színesen ecsetelte kalandos, vonaton, kompon és gyalog megtett bakonyi utazását. [Anyuval együtt Várpalotára utaztak dédanyámhoz Radics Máriához. Érkezésükkor az akkor nyolcvanhét esztendős matróna az ablaknál ült és szemüveg nélkül Dosztojevszkijt olvasott.] Kevesen tudják, hogy ennek az útnak költői feldolgozásával a Templárius* című regényében találkozhatunk. Apu sajátossága volt, hogy akkor is figyelt, ha látszólag mással foglalkozott. Kitűnő megfigyelő. Néha szórakoztatta, hogy ismeretlenek foglalkozását találgatta. Egyik erőssége, hogy a legkülönbözőbb emberek iránt érdeklődött. Erről így vallott: „Nagyon szerettem a lacikonyhákban, dutyánokban üldögélni és az emberek beszélgetéseit hallgatni. Többet lehet itt megtudni a világról, mint az újságból és könyvekből". Kedvelt ferencvárosi kocsmájában a Szvetenay utcai hullamosók számoltak be neki a nevezetesebb halálesetekről, de az Otthon portása,, pincérek, trafikosok, borbélyok és fiakeresek is szolgáltak itt-ott csemegékkel. O, akit egyesek fellegekben járónak hisznek, pontosan tisztában volt korának apró és fontos eseményeivel. Erről újságírói működése tanúskodik legékesebben. Történelmi, kortörténeti munkái előtt bújta a könyvtárakat. Rengeteg egykori iratot, újságot, könyvet átnézett. Latin tudása hasznára volt. Különösen az OSZK és Szakács Andor barátjának 10 000 kötetes kitűnően válogatott könyvtára tett jó szolgálatot. így volt ez a Tiszaeszlári Sólymost Eszter^ és a Kossuth fiúk* című eddig csak újságban publikált regényeinél is. Az OSZK kézirattárában tanulmányozta át a Podmaniczky-nsiplókat. Ezekből keletkezett a még kiadatlan Budapest vőlegénye, Podmaniczky Frigyes* c. műve. Bár mindössze 14 esztendős, amikor első novellája

6 megjelenik nyomtatásban — s attól kezdve szenvedélyesen és rendszeresen ír —, mégis csak 46 éves korában ünnepli meg 25 esztendős írói működését. Igen sok újság, barát emlékezik meg róla, köszönti ebből az alkalomból, s az Athenaeum ünnepi, 10 kötetből álló gyűjteményes

7 kiadást helyez kilátásba alábbi könyveiből: A vörös postakocsi A podolini kísértet Őszi utazások a vörös postakocsin Aranykéz utcai szép napok Szindbád ifjúsága Hét bagoly Szindbád megtérése N. N. — Betyár álma Napraforgó Az utolsó gavallér — Velszi herceg E kiadásnak azonban különös ára volt. Az írónak előfizetőket kellett szereznieszülővárosában, Nyíregyházán, ő erre szorult anyagi helyzetében, kénytelen386