AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Batári Gyula: Az első magyar ipari folyóirat, Joó János „Hétilapok"-ja

'hozni. Sajnos, az előfizetők között nem találjuk ott a kor legnagyobb reformerjeit, sem Kossuthot, sem Széchenyi Istvánt, pedig a legnagyobb magyarral személyes ismeretségben is volt. Természetesen, azt is fel kell tételeznünk, hogy az illetékeseknek nem jutott tudomására a lap létezése, nem olvasták Joónak a Jelenkorhoz mellékelt előfizetési felhívását. Ismételten rá kell mutatni, hogy Joó előfizetőkként leginkább a kézművesekre és a céhekre számított. Ez utabbiak közül azonban csupán három fizetett elő: a debreceni, nagyváradi és szegedi asztalos céh. Itt ismét megemlítjük: Joó kérte a Helytartó Tanácsot, hogy lapjának előfizetését tegye számukra kötelezővé, ezzel az intézkedéssel mind a céhek, mind a szerkesztő csak jól járt volna. E kérésének megtagadása gyakorlatilag lapja megszűnését vonta maga után. Joó elképzelése szerint a céhek helyiségeinek valamiféle iparos kaszinóvá kellett volna válniuk, ahol mesterek és mesterlegények együtt képezhették volna tovább magukat. Sajnos, e mélységesen demokratikus elképzelés nem valósulhatott meg az ő terve szerint. A Hetilapokra, mindössze kilenc kézműves mesterember (asztalos, építőmester, ács, esztergályos) fizetett elő. Feltételezhető, hogy az említett kilenc közül az egriek és a szegediek személyes kapcsolat révén jutottak arra az elhatározásra, hogy megrendeljék a lapot (ezek közül az egyik szegedi Joó nevű asztalos mester rokona is lehetett). Az úgynevezett „műszaki értelmiségiek" közül szintén kilenc vált előfizetővé, mégpedig mérnökök, építészek, valamint rajztanárok. Ezzel le is zárult a tulajdonképpeni szorosabban érdekeltek felsorolása. Számuk csupán huszonegy volt. A továbbiakban azoknak az előfizetőknek a csoportjait ismertetjük, akiknek foglalkozása nem tartozott közvetlenül a lap szakmai körébe. Az egyik legnagyobb csoportot, szám szerint tizenegyet, a szerkesztőségek alkottak. A kaszinók, olvasóegyletek, városi és egyéb testületek összesen tizenkét példányt járattak. A papság aránya is jelentős volt, mintegy tizenöt (gondolni kell itt egri kapcsolataira). A fennmaradó előfizető csoport tagjai főurak, táblabírák, uradalmi igazgatók, ügyvédek és egyéb foglalkozásúak között oszlott meg. (Néhány személynél a szerkesztő nem jelölte meg a foglalkozást, illetve a társadalmi hovatartozást.) Az előfizetők közül a legtöbben egriek voltak, mintegy tizennyolcan. Ezenkívül több megrendelő lakott Komáromban, Debrecenben, Kolozsvárott, Szegeden és egyéb vásosokban, falvakban. Erdélyből hatan rendelték meg a Hetilapokat. Külföldi előfizetőt nem tart nyilván a jegyzék. Még bécsi megrendelő sem akadt, noha számos magyar tartózkodott ott, akiknek az érdeklődésére, illetve támogatására számíthatott volna. Távolmaradásuknak feltehető oka az volt, hogy bizonyára még csak tudomásuk sem volt a lapról vagy osztrák, illetve német technikai lapokat járattak és nem ismerték fel egy magyar műszaki lap megindulásának a szükségességét és jelentőségét. A magyarországi ipari és műszaki fejlődés nagy kárára Joó képtelen volt elérni az általa célként kitűzött háromszázas előfizetői számot, de még a legalsó határnak szánt százat sem, pedig éppen ennyivel szándékozott megindulni, ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk néhány korabeli folyóirat kiadási példányszámával, például a Regélő Pesti Divatlapoknak 1842-ben megindulásakor 1200 :368