AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kelecsényi Ákos: Literáti Nemes Sámuel útinaplója

Tok! A nyelv dolgában okosabban és csendesebben haladjatok. Én valamint a magyar, úgy a horvát és szlavóniai tótas megyéket több ízben egybeutazva, sokak az észrevételeim. Nagy volna az oppositio, ha okosabban nem cselekednétek. Halál kedvesebb, mint a természettől magától az emberekben nyelvük iránti szeretetekröli elállás. A kcrnyülállásokat is tudni kell! Mit tudtok ti otthon! . .. De miket kell hallani egy utazónak! Mert íme, hogyan fejtették ki útitársai most is álláspontjukat. Érzették II. József alatt a magyarok — mondták neki —, mit tesz egy nemzetet nyelvétől megfosztani akarni, s ez őket álmokból felriasztó első kürtszó volt. Dicsérjük, helybenhagyjuk, hogy a magyarok nyelvüket művelik, terjesztik .... De mi horvátok, kitol tanuljuk? S mégis, három év leforgása alatt, kik már szolgáltunk, kenyér nélkül maradjunk, papjaink magyarul prédikáljanak, polgár ne lehessen? Halál, halál inkább fejüvlre! Uraim — mondám —, én nemzetem sok nagyjaival és tudósával szerencsés vagyok ismeretségben lenni. Esküszöm mindazokra, ami szentség, hogy drága nyelveteknek a magyar rablója nem kivan lenni .... Ha szeretitek a magyar alkotmányt, miért ne szeretnétek a magyar nyelvet is a ravasz deák helyett, mini diplomaticai nyelvet? Igyekezett aztán útitársait megnyugtatni, hogy félelmük csak kósza híreken alapszik, amelyet bajkeverés céljából terjesztenek. Azok fel is lelkesedtek: Valameddig a magyar nyelvvel együtt a deákot is meghagynák a magyarok, készek volnánk minden minutában halni a magyarokért, kiknek s kik után oly alkotmánnyal élünk, melyet hiszünk s vallunk, hogy tökéletesebb nem lehet embertől származandó. Es gyerekeinket is igyekezni fogunk, inkább mint akármely európai nyelvre, a magyarra taníttatni (V. 8a—9a). Zágrábba érve megint alkalma nyílik a horvát—magyar barátság elmélyítésére. Útja vége felé közeledik, fáradt és beteg. Már Velencében azt írja, hogy sokat kell kiállni e cifra életben, és főként a sokat utazónak .... Kosarat kapna Allah, ha ismét élettel kínálgatna (III. 61b). Gyomrára is sokat panaszkodik, ágynak dől, és ágyában keresi fel a horvát Brutus, az illír mozgalom vezéralakja, Ljudevit Gaj (1809—1872). Érdeklődéssel szemléli, mi mindent gyűjtött össze Nemes, és ígéri, hogy a gyűjteményt ő is szaporítani fogja az Adriai Sirena, vagyis a Zrínyiász horvát fordításának példányával. Ezerszer köszönöm, kedves Gáj úri — mondja neki naplója szerint — (acélkarika zacskóban lévén még maradék arányim) itt van kérem, fessen érte ezekből kivenni, amennyit jónak fog ítélni. Gaj azonban valami cseretárgyat kér, mire Nemes szabad választást ajánl. Elhültemre a zöldtokban lévő négy ólomtáblát mutatván szorítja melléhez, azonban most már kénytelen szavának állni egy a világ legnagyobb nemzeti közül annyira imádtatott férfi előtt,és odaadja neki azzal a kikötéssel, hogy a táblákról készített rézmetszetből küldeni fog magyar tudósoknak is. Másnap mintegy 10 órakor eljővén Gáj kocsiban, s elhozta az Adriai Sirenát és ezen ide ragasztott ígéretét . .. és íme a derék férfi Verbőtzit is kezembe nyomván, barátságos csókjait hagyva szólnom sem engedett .... Gaj írása valóban ott található beragasztva a naplóba: „Infrascriptus ab erudito et praeclaro antiquitatum collectore Spectabili Domino Samuele Nemes de Literati facto Cambio 4. tabellas plumbeas aquisivi ... " s kötelezi magát, hogy a róluk készített metszetekből küld a nádornak, gróf Teleky József koronaőrnek és Jankovich Miklósnak. „Zagrabiae, 2 Dec. 1841. Dr. Ludevitus Gaj" (V. 14). Hogy Zágrábból hogyan és mikor ért Budára, arról nem tájékoztat a napló, amint hogy arról sem, hogy mi lett szerzeményeinek sorsa. Mint láttuk, szerzeményeinek pontos felmérése a napló alapján lehetetlen, így további sorsuk felderítése is nehéz, ő maga nem mindig írt bejegyzést a vásárolt művekbe. így csak néhány esetben sikerült az általa említett műveket azonosítanunk. Igen érdekes például a Gaj tói ráadásként kapott Verbőczy. Ez nem más, mint a Hármaskönyvnek 1573-ban Nedelicen megjelent kaj-horvát nyelvű fordítása.

8 A példány az OSZK állományában ma is megvan,

9 s táblájának belső lapján érdekes bejegyzések olvashatók. Az egyiket Fodróczy Zsigmond táblai ülnök írta. A kissé nehézkes latinságú sorok fájlalják, hogy a fáradhatatlan buzgóságú Nemes úr ezt a horvátok számára oly értékes kincset elviszi. Csak a becsületszóval megerősített ígéret vigasztalja, miszerint a nádor útján a könyv a Nemzeti Múzeumba fog kerülni.

10 E sorok alá Nemes — még nehézkesebb latinsággal — odaírta, hogy Fodróczy úr kissé elhamarkodottan tette bejegyzését, 327