AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kozocsa Sándor: Grillparzer Magyarországon (Születésének 175. évfordulójára)

kiadási jogot — talán érthetően — nem a pesti Heckenastnak, hanem a világhírű stuttgarti Cotta-cégnék adta el. A harmincas évek vége ismét értékes Grillparzer-adalékokat hozott: 1937-ben Kőhalmi Béla 170 író és tudós közreműködésével összeállította Az új Könyvek Könyvét] az ankét szereplői közül Turóczi-Tr ostler József (1888—1962) nyilatkozott Grillparzer-olvasmányi élményeiről: „első határozott, konkrét találkozásom a magasabbrendű irodalommal harmadikos gimnazista-koromba esik. Magyar—német környezetben éltem, német iskolába jártam. Egy felnőtt ismerősöm kölcsön adta Grillparzer összes műveit. Nem törődtem nyelvi akadállyal, értelmi gátlásokkal, készületlenül, de a minden iránt érdeklődő jótanuló konok lelkiismeretességével siettem végigolvasni őket. Az eredmény lesújtó volt. Első kísérletem, hogy betörjek egy zárt, ismeretlen világba, csődöt mondott." Még ugyanabban az évben jelent meg magyar nyelven Friedrich Schreyvogel kitűnő Grillparzer-regénye, az első Nyugat-nemzedék jeles kritikusának, Schöpf Un Aladárnak (1872—1950) sikerült fordítása a Franklin Társulat Külföldi Regényírók sorozatában. A megérdemelt siker sem maradt el, amit a könyv több kiadása bizonyít, valamint az is, hogy a szakirodalmi és hírlapi kritika egyaránt a mű jelentőségét megillető tisztelettel és elismeréssel fogadta. 1938-ban megjelent Európai irodalomtörténetének második kötetében Babits Mihály (1883—1941) feljegyzi, hogy Grillparzer Sapphó]a, „elragadta Byront. »Nagy és antik!« — írta naplójában. — »Grillparzer szörnyű név, de meg kell tanulni!« A Sappho azonban nem antik; antik színe csak líra", egyébként „mindenben a saját költészetének logikáját követte". 1941-ben jelent meg a Nyugatban Halász Gábor (1901—1945) A végzet költője. Grillparzer születésének százötvenedik évfordulójára készített tanulmánya szerint „arra jó a szerelem, hogy lelepleződjünk, és a gyónás vad kényszerében kiteregessük megszépítő hazugságainkat, melyek végül mégis csak magatartást adtak, hogy mind a testet, odadobjuk látványosságnak legbensőbb titkainkat is ? A jázoni szégyen a megoldás az eszeveszettségben, amely két embert összesodor, és Medea vijjogása: ,Trage! . . . Dulde! . . . Busse!' a végső szó, amely a férfi felé hangzik? Mennyi csalódásnak kellett a költő lelkét marnia, hogy ez a tömény-keserűség kiválasztódjék, szenvedélynek, életnek, boldogságnak süket tagadása, hogy a végzet legyen mindennapos hálótársa!" Halász Gábor emlékezésével egy esztendőben adta ki a Révai Kiadó Szerb Antal (1901—1945) Világirodalomtörténetét, melyben az ihletett író művészi beleérzésével rajzolta meg az osztrák drámaművész hiteles portréját: „Raimund külvárosi színpadokon aratta sikereit,a Burgtheater Grillparzert játszotta, Ausztria nemzeti költőjét. Grillparzer rendkívül összetett, minden benyomás iránt fogékony, sokszínű lélek." Jó megfigyelése az is, hogy „valami régibb is él benne, mint a klasszicizmus és a romantika: a Habsburg-földön soha ki nem haló barokk hagyomány", ezért „mozog olyan otthonosan a spanyol barokk-dráma trocheusaiban, mint nálunk Vörösmarty, a Csongor és Tünde költője". Ilyen a König Ottokars Glück und Ende, a „nagy" látványos nemzeti színjáték, mint amilyeneket a jezsuita atyák adattak elő annak idején növendékeikkel: „a szerény és illedelmes Habsburgi Rudolf győzedelmeskedik a nagyzoló cseh Ottokáron", de Bánk bán drámája is „groteszk túlzással fejezi ki a barokk engedelmesség szellemét", mert ,,ez a metternichi Bánk bán lojálisán zsebrevágja mind a megalázást, amely éri (pedig súlyosabbak, mint Katona Bánk bánjának sérelmei), nem tör fel a düh paroxyzmusá405