AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kozocsa Sándor: Grillparzer Magyarországon (Születésének 175. évfordulójára)

század ötvenes éveiben észlelhető: 1854. szeptember 4-én a nemzet első színháza bemutatta Hero és Leander címmel A szerelem és a tenger hullámait Komlóssy Ida (1825—1893) színművésznő prózában készített fordításában, a művésznő jutalomjátékaként. Szerepfelfogása teljesen hibás volt, mert Herót, a természetes és őszinte szerelem szimbólumát érzelgős pátosszal, mintegy kenetteljes szertartásossággal játszotta. 1856-ban ugyancsak a Nemzeti Színházban gyönyörködhetett a pesti nézőközönség Ristori Adelaide (1822—1906) olasz művésznő „leírhatatlan lelkesedéssel" fogadott vendégjátékában. A Nemzeti Színház Könyvtárában 1878-ban új Sappho-íoráit&s jelent meg Garay Alajos (1818—1886) katolikus lelkész — a jeles költő, Garay János testvéröccse — tolmácsolásában. A következő évben jött a Budapesti Szemlében Heinrich Gusztáv (1845—1922) kitűnő tanulmánya, a Bánk bán a német költészetben; ebben nagy tudományos erudicióval tárgyalta Grillparzer magyar tárgyú drámáját, az Ein treuer Diener seines Herrn-t (1828); a XIII. században élő Bánk bán uralkodójával történt összeütközését feldolgozó tragédia a magyarságából teljesen kivetkőzött nagyúr egyéni sérelmét feláldozza a személyfeletti célnak, a királyi tekintély megóvásának. Heinrich szerint, ha összevetjük Grillparzer drámáját a legkiválóbb magyar tragédiával, a shakespeare-i ihletésű Bánk bánnal [Katona József műve 1821-ben jelent meg végleges formájában), úgy érezzük, hogy a magyar író műve a sikerültebb alkotás. A nyolcvanas évek a magyarországi Grillparzer-kultusz történetének kimagasló évtizede, olyan, amilyenre többé már nem lesz példa. Egyik klasszikus veretű elbeszélése, Der arme Spiélmann, Heckenast Gusztáv kiadásában 1847-ben Pesten, az Iris c. zsebkönyvben jelent meg, jól sikerült fordítását 1880-ban Márkus Miklós (1849—1882) készítette, s az A szegény muzsikus címmel az Aigner Lajos által szerkesztett Magyar Könyvesház sorozatban látott napvilágot. Ugyancsak a nyolcvanas években a Hasznos Mulattató adja A halász c. versecskéjét Bogdánffy Lajos fordításában. Az évtized közepén a fürgetollú Latkóczy Mihály (1857—1906) Grillparzer Ferenc nyilatkozatai Magyarországról és Grillparzer naplójából címmel több folytatásos cikkét közli a Haza és Külföld folyóirat. Ez az évtized hozta Ambrus Zoltán precíz fordításában a legnagyobb diadalt: Jászai Mari Medea-al&kítását a Nemzeti színpadán 1887. november 4-én. A Fővárosi Lapok több számon keresztül hatalmas cikkekben számolt be a rendkívüli művészi eseményről: találó megfigyelése volt, hogy „Jázon éppúgy típusa az önzésnek, mint Othello a féltékenységnek. S ha ez az inkarnált egoizmus nem viszi őt annyira, mint III. Richárdot, kinek ez uralkodó szenvedélyévé vált, melyet a vérnek egész özöne sem volt képes elfojtani, de azért Jázon mégis cserbenhagyja nejét, hogy magát biztos menhelyre hozza... egyébként az egész tragédián egy eszme fonódik át, amely többé-kevésbé Grillparzer többi darabjainak is alapeszméjét képezi, s ez az, hogy csak a szív csendes nyugalma és a lélek békéje adhatják meg az embernek földi boldogságát". A lap másnapi száma szerint Ambrus Zoltán igen jól tette, hogy Medeát lefordította Jászai Mari számára, „aki nagy ambícióval fogott a szerephez, mellyel klasszikus repertoire-ját gazdagította". A következő évben könyvben is kiadták Medeát Gyulai Pál méltán népszerű sorozatában, az Olcsó Könyvtárban, de nem Ambrus Zoltán fordításában, hanem Hegedűs István (1848—1925) kissé tanárosan színtelen átültetésében. 1887-ben fordította le A tenger és szerelem hullámait Ivánfi Jenő (1863— 26 Évkönyv 401