AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

III. Az OSZK munkáiból - Szabadné Szegő Judit: A Könyvek Központi Katalógusa cédulaállományának és a jelentő könyvtárak körének alakulása

A Művelődésügyi Minisztérium 1961. máj. 19-i körlevelében

36 kívánatosnak mondotta, hogy a könyvtárak ,, . . . a gyarapodási jegyzékek kurrenciája s a tájékoztatás sürgőssége miatt ne havonta, hanem hetente (esetleg kéthetente) tegyék meg bejelentéseiket a központi katalógusnak." Amint táblázatos összeállításunk mutatja, mindössze tíz könyvtár érte el a havi legalább egyszeri bejelentési átlagot. (Közülük öt könyvtár tesz eleget a miniszteri körlevélben jelzett hetenkénti jelentés kívánalmának.) Ugyanakkor táblázatunk 53 olyan könyvtárat jelez, amely évente egyszer, ill. egy évnél ritkábban, és 96-ot, amely legfeljebb kétévenként egyszer, ill. annál is ritkábban, esetleg a vizsgált hat esztendő alatt mindössze egyszer jelentett. Külön figyelmet érdemel az a körülmény, hogy mind a jelentő könyvtárak lemorzsolódását, mind a jelentések ritkulását vizsgálva kitűnik: a kapcsolat a vidéki jelentő könyvtárakkal kedvezőtlenebbül alakul, mint a budapestiekkel. Ha számításba vesszük, hogy néhány esetben könyvtárak megszűnése, ill. egybeolvadása következett be, az összkép akkor is állásfoglalásra késztet, és új intézkedéseket sürget. A KKK arra irányuló törekvése, hogy a jelentések rendszerességét biztosítsa, csak részleges sikerrel járt. A felkért könyvtárak egy része ui. a felhívásnak csak időszakosan tett eleget, sőt nem egy, a szűkreszabott személyi keretre, illetve szakképzett munkaerő hiányára hivatkozva egyenesen elhárította azt. A KKK időről időre jelzi a külföldi könyvek Országos Gyarapodási Jegyzéke szerkesztőségének, melyek a jelentéssel elmaradó könyvtárak, hogy így legalább az általuk beszerzett devizás könyvanyag központi feldolgozását az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál (AKV) biztosítani lehessen.

37 Ez bizonyos mértékig lehetővé teszi a hiányok pótlását, de korántsem teljesen. Egyfelől nincs mód az egyéb úton vásárolt, ill. ajándékként, vagy csere révén beszerzett, továbbá a rekatalogizált könyvek címanyagának megszerzésére, másfelől éppen a rendszertelenül jelentő könyvtárak lemorzsolódása esetén, tetemes kiesésre kerülhet sor, hiszen — mire a KKK megállapítja a jelentés elmaradását —, az illető könyvtárnak már esetleg egy egész évi devizás könyvanyaga is átfuthatott az AKV-én, a visszamenőleges feldolgozás minden lehetősége nélkül. A KKK alapvető funkciójának ellátása, a fentiekben jelzett mértékben emelkedő információs igény kellő szintű kielégítése — nem kevés tekintettel az országos információs rendszer kiépülése kapcsán előreláthatólag még fokozódó követelményekre — a jelentkező problémák sürgős megoldásának napirendre tűzését kívánja. A megoldást olyan miniszteri rendelet kibocsátásában látjuk, amely a folyóirat bejelentési kötelezettséghez hasonlóan, intézkedne a könyvbejelentés tekintetében is. A rendeleti szabályozás akkor lenne reális, ha a bejelentésre kötelezett könyvtárak körét azokra a tudományos és szakkönyvtárakra korlátozná, amelyeknek feltételei lehetővé teszik a beszerzett könyvanyag szakszerű feldolgozását és tartós könyvtári megőrzését. Tekintettel arra, hogy a szóbanforgó intézmények egy része feltehetően örömmel mentesítené magát a bejelentési kötelezettség alól, a bejelentésre kötelezendő könyvtárak körének megállapítása módszeres előkészítést és intézményes szabályozást kíván. Ilyen szabályozás révén remélhető, hogy stabilizálódik a jelentő könyvtárak köre, csökken az átfutási idő, és a növekvő állományú KKK mind hatékonyabban tud eleget tenni tájékoztató funkciójának. 373