AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Wittek Lászlóné: Az Országos Széchényi Könyvtár reformtörekvései a huszas években

hajtását, azokét a reformokét, melyek bevezetése a főigazgatói hatáskört nem haladták meg, s melyek megvalósítása a könyvtár létkérdése volt. Ezekben a mun­kálataiban lelkes és kitűnően képzett fiatal munkatársa Nyireő István segédkezett. A legelső és legfontosabb feladat a helykérdés megoldása volt. Az Országgyűlés kiküldött bizottsága már 1880-ban helyhiányt állapított meg, ami a világháború alatt és után elviselhetetlen méretűvé fokozódott. Az 1884-ben alakult önálló Hírlaposztály várakozáson felüli fejlődése, a zenei gyűjtemény örvendetes gyara­podása, a háború gazdag irodalom- és plakátanyaga, mind csak növelték a könyvtár nehéz gondját. A Todoreszku—Horváth, majd az Apponyi könyvtár adománya fölötti örömet is megkeserítette az elhelyezés problémája. 1924-ben Hóman sürgős segítséget kért a minisztériumtól, s egyben beterjesztette a válságos múzeumi helyzet megoldására vonatkozó elképzeléseit. A Hóman képviselte koncepció azonban lényegében a Nyireő István által kidolgozott reformjavaslat volt. — Nyireő 1923-ban került az Országos Széchényi Könyvtárba. Visszaemlé­kezéseiben így idézi felvételét és bemutatkozását a könyvtárban: „. . .sorsom bizonytalansága járhatott eszemben, midőn 1923 május elején az Egyetem téren volt egyetemi könyvtárőr társammal, Hóman Bálinttal találkoztam — ki azonban már pár hónappal előbb az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója lett. Munkám iránt ekkor is szívesen érdeklődött, és mikor hallotta, hogy még mindég keresztutak tövében ténfergek, megkérdezte nem volna e kedvem új helyén az ő munkatársává szegődni. Természetes, hogy ajánlatának nagyon megörvendtem. Másnap beléptem a kívülről olyan sokszor és annyi sze­retettel nézegetett múzeumi palotánk Sándor iitcai oldalkapuján. Balra fordulva lassan mentem végig a folyosón már régebbről ismert, de feliratok hiánya miatt valójában mindenki előtt oly titokzatos római kövek sorfala közt, melyek ódon han­gulatába a földszinti személyzeti lakások konyháinak friss illatai vegyültek. Majd fel jobbra, az ország első könyvtárához nem méltó lépcsőkön és kanyarodókon ama szintoly homályos előtérbe, mit három felirat nélküli nagy ajtó tett rejtelmessé. Ezek egyikén a korábbi járásaim­ból ismert bejáraton értem ama néptelen hosszú folyosóra, melynek oldalain sötétajtós zárt szekrények rejtegették a jövevények elől ismeretlenül is becsesnek vélt kincseket. Hóman már várt. Átnézte írásaimat és a kolozsvári Egyetemi Könyvtárnál szerzett ta­pasztalataim után érdeklődve hangsúlyozta, hogy rá is milyen mély benyomást tett e minta­intézet, úgy a kitűnően megépített házával, mint az ügymenetével. Nagy kárnak vélte, hogy 1899-ben Erdélyi Pálnak, a magyar könyvtárügy úttörő szakértőjének távoznia kellett Pest­ről, hogy az itteni munka lehetősége helyett Kolozsváron létesítsen példás könyvtárat. Míg gyönyörködve néztem a Könyvtár Széchényi termének nagy festményét, címersoros tölgyfaszekrényeit s a benne levő régi könyvek sorát, egymás után kerültek szóba az e szép rész mögötti szomorú hiányosságok is. A fejlődést most már teljesen megbénító helyhiány, a személyzettel kapcsolatos bajok, a javadalom elégtelensége és egyebek. Tudtuk, hogy mind­ezek gyors orvoslását az ország mai gyászos helyzete lehetetlenné teszi, de Hóman — mint mondta — elsőrenden a helyhiányon próbál segíteni. A végső megoldást természetesen egy új könyvtárpalota építése adná meg. Ám erre ma még gondolni sem lehet. Arra kért, hogy a nézetem szerinti legsürgősebb teendőkre a helyzet alapos tanulmányozása után tegyek bizal­mas javaslatot, mert ő magát nem tartja könyvtári szakembernek. O történésznek indult és nagy feladatát e munkatéren látja. Majd jelezte Hóman, hogy a legfontosabb munkahelyre, a Nyomtatványosztályba osztott be, és személyesen vezetett át ennek akkori vezetőjéhez Hav­rán Dánielhez, akinek jóindulatába ajánlott. * Most először nyílt alkalmam, arra, hogy Országos Könyvtárunk belső termeit láthassam. Az akkori állapotukról — pár kivételével nincs képünk. — Megpróbálom hát röviden leírás­ban pótolni a pótlandókat. Akkoriban a bejárati folyosó folytatásában nyíló kétablakos terem (ma tájékoztató szolgálat) többféle feladat betöltésére kényszerült. Ennek legelőkelőbbje a „kutatók" — más névvel a nagy olvasóterembe telepedni nem kívánó főtudósok számára volt rácsos fallal elre­kesztve. Kézikönyvtárként mindössze pár szótár állott. — A másik ablaknál a kölcsönző tisztviselő kis asztala állott, kinek elég sok dolga akadt, mivel a könyvtár túl előzékenyen adott ki házhoz is könyveket, nem nézve azok értékét. Megtörtént, hogy diákok a kötelesolvasmány­229

Next

/
Thumbnails
Contents