AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején

(tehát a létszám itt 1917 óta csak 1 fővel lett nagyobb!) havi 600 és 3200 K közötti fizetést kapnak: ezen kívül 60% háborús segélyt. A legidősebbnél, az 1897 óta szolgáló Sáfár Istvánnál ez így alakul: fizetés 3200 személyi pótlék 1000 háborús segély 2300 összesen . 6500 korona.

54 Hóman több felterjesztésben sürgette az altiszti, de a segédtisztviselői létszám emelését is. Három új alkalmazást kérve egyik altiszt szavaival íg3^ jellemzi a helyzetet: „Az Olvasóteremben Garami János, Turóczy Gábor és Kiss István teljesítenek szolgálatot, a Hírlaptárból Pálfi Márton van beosztva. Turóczi, Kiss, Franyó és Kriván mindennap 72 12 órakor ebédelni mennek. 1 óráig távol vannak, ezen idő alatt a levéltárból Kovács András, a háborús gyűjteményből Morvay Ferenc helyettesítik őket. Franyó a kutató teremből távozik ebédelni, szintén 1 óráig van távol, s ezen idő alatt alulírott helyettesítem. Midőn Kovács és Morvay az ebéden levőket helyettesítik, ilyenkor az ő helyük üresen marad, s ekkor a levéltár és a háborús gyűjteményi osztály marad megfelelő kiszolgálás nélkül."

55 A fentebb vázolt helyzetnél fogva — miután a kezdő tudósok megélhetésének biztosítása egyedül a múzeumokra és a könyvtárakra vár — nehezebb és ritkábban szorgalmazott kérdés a „tudományos és műszaki segédszemélyzet" létszáma. Ennek fejlesztésére 1923-ban 5 új szakdíjnoki állást kérnek

56 és minden jel azt mutatja, hogy — eredménytelenül. Amellett nem szabad elfelejteni, hogy a tudományos tisztviselők egy része — miután a voltaképpeni,,státus" az akkori viszonyok közt igen magas VIII. fizetési osztállyal kezdődött — szintén szakdíj nőkként kezdte, s ebben az állásban évekig megmaradva érthetően kevés kedvet érzett a lenézett „nem tudományos" tevékenységhez. Az álláskéréshez fűzött indokolás tehát feltétlenül helytáll, csak a viszonyok ismeretében őszintesége iránt támaszt kétséget, legalábbis ami a változtatás komoly szándékát jelentené. „A tudományos tisztviselői kar létszáma az intézethez beosztott középiskolai tanároknak az Orsz. Széchényi-Könyvtár létszámába történt átvételével megfelelő mértékben nyert kiegészítést. A könyvtári (bibliographiai) segédmunka végzésére és felügyeleti szolgálatra hivatott segédszemélyzet létszáma azonban semmiképen nem felel meg a szükségletnek. A hiányt még érezhetőbbé teszi az, hogy megfelelő segédszemélyzet híjján kénytelenek vagyunk tudományos könyvtári munkára hivatott szaktisztviselőket tehát magasabb javadalmuk következtében drága munkaerőt alkalmazni olyan teendők ellátására, amit segédszemélyzeti státusba tartozó tisztviselők vagy napidíjasok is elláthatnak, mialatt a rájuk váró kulturális és tudományos szempontból fontos feladatok megoldhatatlanul maradnak. Az öt napidíjas alkalmazása ilyképen öt tudományos tisztviselő felszabadulását jelenti, akiket azután képességeiknek megfelelő fontos és okvetlenül megoldandó szakmunkálatok befejezésére, illetőleg elvégzésére használhatnánk fel, aminők például a Nemzeti Bibliográfia szerkesztése, a nagymértékű levéltári anyag regesztázása, a kézirattár, ritkasággyűjtemények tudományos címjegyzékeinek és más speciálkatalógusoknak kidolgozása stb. A kért öt napidíjasi (szakdíjnoki) javadalom közül kettő terhére egyetemi végzettséggel bíró és könyvtáros pályára készülő fiatalembereket óhajtanék alkalmazni (!), hogy a tudományos tisztviselői kar succrescentiája biztosítva legyen. A másik három állásra alkalmazandó kellő nyelvismerettel és műveltséggel bíró intelligens munkaerőkkel a tudományos segédszemélyzet státusának kiépítésére kívánnék lépéseket tenni." Miután a létszámnövelés elmaradt, nem érdemes feltenni a kérdést, hogy ellenkező esetben ezeket a lépéseket valóban megtette volna-e a vezetőség. 140