AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Markovits Györgyi: Munkásmozgalom és cenzúra harca a két világháború között

tészetében. József Attila elkerülte a börtönt — bár a perek során állandóan feje felett lebegett a lecsukatás veszélye —, mégis ő írta meg a „legszebb" börtönversek egyikét, a Lebukottat. A verset — a sors iróniájából — a börtönben Kovács Sándor, a Hetényi—ScJiweinitzer-féle politikai nyomozó főcsoport detektívje másolta le, s a „kommunista per" 1931. június 22-i főtárgyalásán maga a Szemáh tanácselnök olvasta fel, mint bűnjelet. Farkas Sándor visszaemlékezésében elevenen örökíti meg a jelenetet: „A hatás különös volt. A jelenlevők közül sokan nem ismerték a költeményt. A termen mély csend lett úrrá, a papírzizegés is lármának hatott... A vers új hallgatókat nyert." E vers gondolata és mondanivalója kapott megfogalmazást Knopp Imre 1930-ban — a Lebukott előtt — írt versében, a Kezekben. Ez művészi kifejezőerőben elmarad a József Attiláé mellett, de bizonyítéka annak, hogy a magyar munkásmozgalom viszonylag gazdag lírai alkotással dokumentálta osztályharcos kiállását. Hollós Korvin Lajos Napsugár című börtönverse az ügyészség által elkobzott A Mi Utunk című debreceni folyóiratban jelent meg 1934-ben. A szatirikus hangvételű vers a többször elítélt költő élményeiből született: „... s itt, ahol e verset írom, / eleven kriptasírom, / páncélajtó, dupla zár, / bosszúálló úri törvény idezár. / Lázadó dalok költője, / lett belőle rabmadár." Illyés Gyula őrizetben fogalmazta magában az alábbi verset: „Lelkemre rovom e dal sorait, / ott őrizgetem, ott javítgatom; / elszedtek tőlem ceruzát, papírt, / megtapogattak minden oldalon / ... ártatlanul és álmatlanul / támasztom most e cella szögletét / ... Mint egykor Táncsics, rab vagyok, / holnap tán elítélt..." Hosszú a két világháború közötti börtönversek sora. Egyik legszebb darabja, mely igen jellemző a hatalom és az író korabeli viszonyára, Heltai Jenő tollából való: „Szegény hazád ma elmerül, / Megfojta szenny, kín, szolgaság hínárja. / Ki hallgatott a költő Szózatára ? / Öreg tolonc a híres Egeresben, / Volt magyar író .. .ej, mit emlegessem? / Megérdemeltem. Köszönöm." A műsorcenzúra kijátszása

22 Az ellenforradalmi cenzúra nagy gondot fordított a munkásmozgalmi kulturális rendezvények ellenőrzésére. Igyekezett a műsorokból — melyeket előzetesen kellett jóváhagyatni — a lázító szellemet tartalmazó költői és prózai alkotásokat kigyomlálni. A harmincas években már mintegy 30 Petőfi- és 12—14 Ady-vers szerepelt a rendezvényekről kitiltott műsorszámok között. Ugyanakkor Majakovszkij verseit — az Űj Föld rendezvényeken és a Cikk-cakk estéken — egészen a költő haláláig zavartalanul előadhatták; csak amikor a külföldi sajtó nagy port vert fel a költő öngyilkossága körül, akkor tudta meg a magyar rendőrség, hogy a Szovjetunió „nemzeti költője" verseinek a szavalását engedélyezte éveken át. A cenzúra félrevezetésében nagy gyakorlatra tettek szert a rendezők a műsorszámok „keverésével". Ez abból állt, hogy a mozgalmi darabokat „hazafias" számok közé iktatták. Ugyanazt a műsort más-más cím alatt kérték engedélyezni, hogy a már „rossz-hírű" műsorokról eltereljék a figyelmet. Ebből a célból a kérvényező szerv, illetve személyek nevét is váltogatták. Az előadások anyagát a rendőrség előre, kéziratban kérte. Ezért a rendezők eleinte egyszerűen kihagyták az inkriminálható részt — egyes sorokat, jelzőket — a szövegből, s ezek csak az előadáson hangzottak el. Ezt a módszert azonban hamar felfedték, s ennek követ532